Akinek egy hét 171 órából áll

Egy nyakkendőtől a nemzetközi diákolimpiáig: interjú Perez-Lopez Áron Ricardóval.

A tizenhat éves Perez-Lopez Áron Ricardo az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának hallgatója, a Csermely Péter által 2004-ben alapított, a hálózatkutatás iránt érdeklődő tudósokból álló LINK-csoportnak két éve a tagja. Saját kutatását is Csermely professzor mentorálása mellett végzi: arra kíváncsi, hogyan segíthetnek a fehérjehálózatok a kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében. Rangos hazai és nemzetközi versenyek rendszeres indulója és díjazottja, aki türelemmel és humorral viseli azt is, ha olyan tanórákon kell ülnie, ahol neki már nem mondanak sok újdonságot.

Péntek reggel beszélgetünk, mégis a családi házatokban találkozunk. Miért nem vagy iskolában?

A héten igazoltan hiányzom, mert versenyekre kell készülnöm. Összesűrűsödtek a dolgok: egy hét alatt négy versenyben vagyok érdekelt, így az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny, a Kémia OKTV, a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny és az Arany Dániel Matematikaverseny fordulóiban. Az Apáczaiban szerencsére jól viselik mindezt a tanárok.

Igaz, hogy minden egy nyakkendővel kezdődött?

Igen, édesapám a születésnapjára kapott egy nyakkendőt, amin a periódusos rendszer volt látható. Megkérdeztem, mi ez, ő meg elmagyarázta. Lenyűgözött, hogy egyetlen táblázatban össze lehet foglalni a világ összes elemét és azokat a szabályszerűségeket, amelyek alapján változnak a tulajdonságaik.

Mikor mondtad ki, hogy a tudománnyal akarsz foglalkozni?

Sokáig csak annyit tudtam, hogy érdekel a kémia. Miután egy ismerősöm megmutatta Csermely Péter blogját, tizennégy évesen írtam neki egy levelet, hogy szeretném megtudni, mivel foglalkozik. Ő elhívott a Semmelweis Egyetemen működő kutatócsoportjába, ahol baráti hangulatú összejöveteleken, előadásokon vehettem és vehetek részt. Amikor néhány hónap múlva azt mondta, elkezdhetnék valamit kutatni, eldöntöttem, hogy ezen a pályán akarok maradni.

Mit értettél kezdetben a LINK-csoport találkozóin elhangzó előadásokból?

Az elején gyakorlatilag semmit. A csoporttagok a hálózatkutatással foglalkoznak, ami a gráfelméleten alapul, és amit mi matekból talán csak tizenkettedikben fogunk tanulni. Aztán persze már megértettem néhány dolgot: figyeltem és kérdeztem. És ebben a körben türelemmel felelnek a hülye kérdésekre is.

Kikből áll a csoport?

Csermely professzor úr bárkit örömmel lát, akit érdekel a hálózatkutatás. Sok orvos és bioinformatikus van, de akad, aki a matematika vagy a játékelmélet felől közelít a témához. A legtöbben egyetemisták vagy doktori hallgatók, én vagyok az egyetlen gimnazista, aki aktívan jár. A csoporton belül is erős háló feszül: rendszeresen kapok a tagoktól a saját témámra vonatkozó cikkeket, sokat segítettek a kutatásaimban.

Hogyan találtál rá a kutatási témádra?

Tudtam, hogy a kémia és a gyógyszerkutatás területe érdekel. Csermely Péter ajánlotta, hogy nézzem meg, hogyan lehet a hálózatokat alkalmazni a gyógyszerek mellékhatásainak minimalizálása érdekében, én pedig örömmel kezdtem el ezzel foglalkozni. Van már egy társszerzős publikációm, és hamarosan befejezem a kutatást lezáró cikkemet.

Hogyan lehet egy ilyen témával elindulni szinte a nulláról?

Voltak hasonló kutatások korábban is, de azok a hálózatokat statikusan vizsgálták. Több cikk ír arról, hogy a fehérjehálózatban a gyógyszerek által támadt fehérjék bizonyos tulajdonságai mennyiben függnek össze a gyógyszerek várható mellékhatásaival. Engem az érdekelt, hogy ha egy hálózatban megzavarjuk az egyik fehérjét, akkor hogyan reagál az egész rendszer. A LINK-csoport egyik tagja már korábban kifejlesztett egy olyan programot, amivel hálózatdinamikai szimulációkat lehet készíteni, ezt használtam a kutatáshoz.

Szempont volt az, hogy legyen gyakorlati haszna a kutatásnak?

A munka elején ezt még nem mondtam ki, de közel egy év után azt látom, hogy bár van létjogosultságuk a szigorúan elméleti megközelítéseknek, én jobban szeretnék olyan témával foglalkozni, aminek van kézzel fogható haszna és akár meg is élhetek belőle később.

Egzotikus csengésű vezetékneved ellenére iskoláit Magyarországon végezted, igaz?

Édesapám kubai, Debrecenben találkozott édesanyámmal. Én is ott születtem, de óvodába már Budapesten jártam, majd tíz évvel ezelőtt kiköltöztünk Törökbálintra. Szeretem a vidéki létet, minden sokkal nyugodtabb, csendesebb itt, a barátaim viszont főleg budapestiek.

Hol kezdted a tanulmányaidat?

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolába jártam. Don Bosco egy olaszországi katolikus pap volt a XIX. században, aki összeszedte az utca csirkefogóit, hogy tanuljanak, és jó ember váljon belőlük. Fájdalmas volt az elválás az itteni közösségtől, miközben azt hiszem, ez egy teljesen átlagos általános iskola volt, az átlagosnál talán kicsivel normálisabb gyerekekkel. Azt, hogy nem utálom a humán tárgyakat, sőt kisebb könyvtáram van itthon, egyértelműen a felsős osztályfőnökömnek köszönhetem, aki a magyart és a történelmet is tanította.

Már ott elkötelezted magad a kémia mellett?

Amikor alsós voltam és megkérdezték, mi a kedvenc tárgyam, rávágtam, hogy a kémia, pedig azt még nem is tanultunk. Akkor már olvastam a hetedik-nyolcadik osztályos kémiakönyveket, bár akkor még főleg matematika versenyekre jártam. A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen jó helyezéseim voltak, de miután hatodikban egy évet Mexikóban töltöttem, és végre elkezdtünk tanulni külön kémiát, fizikát és biológiát az iskolában, más irányba fordultam.

Hogyan kerültél Mexikóba?

Édesapám ott dolgozott, mi pedig követtük. Egy családias hangulatú magániskolába jártam, ahol az osztályban csak tizenhárman voltunk. Mexikóban jöttem rá, hogy nem véletlenül dicsérik a magyar matematikaoktatást: ahol ők tartottak hatodikban, azt mi már harmadikos korunkban tanultuk. Délutánonként pedig angoltanár édesanyám átvette velem a magyarországi tananyagot, így félévkor és évvégén a hazai vizsgák sem okoztak gondot.

Térjünk vissza Magyarországra: a tanáraidat és az osztálytársaidat zavarta, hogy felsős kémiakönyveket bújsz?

A tanáraim mindig értékelték, hogy van valaki, aki komolyan érdeklődik az egyébként a diákok körében nem túl népszerű kémia iránt. Az osztálytársaim nem tekintettek strébernek, normális volt a viszonyom mindenkivel, a tanárokat is beleértve: igyekszem akkor is figyelni, amikor nem igazán érdekel, amit tanulunk. A Hevesy György Országos Kémia Verseny döntőjén hetedikes koromban találkoztam Villányi Attilával, a jelenlegi kémiatanárommal, aki a Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiáról (IJSO) tartott előadást. Tetszett az, amit és ahogyan mondott, így elmentem a felkészítőre is. Ez néha elég kemény volt, mert fizikából vagy biológiából a 9-11. osztályos anyagot vettük át. Végül aztán meglepetésre átjutottam mindkét válogatón, így a magyar csapat tagja lehettem.

Miért jársz versenyekre?

A tanáraim mindig bátorítottak a versenyzésre, és mivel elég sok tárgyból én voltam a legjobb az osztályban, sokfelé küldtek. Kémia, fizika, biológia, matematika versenyek mellett jártam történelem, földrajz és nyelvtan versenyeken is. A kérdést a szüleim is fel szokták tenni, de nincs pontos válaszom. Talán mert szeretném tudni, hol állok most a tudásommal, de az is motivál, hogy rengeteg új emberrel találkozhatok.

Hogyan jellemeznéd azokat a nemzetközi versenyeket, amiken részt vettél?

Kétféle versenyen jártam. A tanulmányi olimpiákon, amiket számos tantárgyból megrendeznek, főleg lexikális tudást kérnek számon, de ez csak a belépő, komoly problémamegoldó képességre is szükség van. Idén indulok az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáján (EUSO), ahol csak gyakorlati feladatok lesznek, de tisztában kell lenni az elméleti alapokkal is. A másik típusú versenybe az innovációs megmérettetéseket sorolom. Ilyen volt tavaly ősszel a European Union Contest for Young Scientists (EUCYS), illetve annak magyarországi fordulója, az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny, ahol a kutatásommal első díjat nyertem. Érdekes volt látni, hogy míg a magyar versenyen egy esszét értékelt a zsűri, addig Prágában standokon kellett „eladni” a találmányunkat. Ez hátrány, ha valakinek nem elég határozott a fellépése, ugyanakkor az életre nevel.

Miért az Apáczait választottad?

Mindenképpen kémia tagozatban gondolkodtam, a legerősebb iskolákat eszerint néztük végig. Amikor az IJSO-előkészítőn láttam, hogyan tanít Villányi Attila, tudtam, hogy én az Apáczai komplex természettudományi tagozatára szeretnék járni. Ő mindig arra biztat, hogy kérdezzünk, még ha ez nem is nagyon jellemző a korosztályomra. Villányi tanár úrtól tanultam meg mindazt kémiából, amit nem autodidakta módon sajátítottam el korábban. Az Apáczaiban minden tanár nagyszerű: a tankönyvekben – amit nem ritkán éppen ők írtak – lévő anyag többszörösét vesszük át minden tantárgyból.

Marad másra időd és figyelmed a kémián kívül?

Tény, hogy a kémia és a kutatásom a legfontosabb számomra, de ezeken kívül is rengeteg dolog érdekel. Nagyon szeretem a fizikát és a biológiát, a matematika pedig kezdi újra felkelteni az érdeklődésemet, mivel magas szintű ismerete szükséges a bonyolultabb kémia- és fizikapéldák megoldásához. Azon kevesek közé tartozom, akik szeretik a nyelvtant, de a történelem szintén vonz. Emellett részt veszek az Apáczai iskolaújságjának elkészítésében, de olvasni is szeretek: Agatha Christie és Isaac Asimov a kedvenceim, de gyakorlatilag mindenevő vagyok, most éppen hat könyvet olvasok egyszerre. Hobbiprogramozó is vagyok, saját szórakoztatásomra írt kis C, C++ és Java nyelvű programokon kívül aktív webfejlesztőként tevékenykedem, én leheltem új életet az iskolaújság honlapjába, aminek jelenleg én végzem a karbantartását.

Milyen időbeosztás mellett tudod mindezt végrehajtani?

Édesapám hosszas ösztönzésére csináltam tavaly egy beosztást, hogy megtudjam, mire hány órát szánok: kiderült, hogy három órával többet töltök el különféle tevékenységekkel, mint ahány órából valójában áll egy hét… Szoktam csúszni bizonyos feladatokkal, de határidőre mindent befejezek, még ha esetleg 23 óra 59 perckor is töltöm fel az utolsó feladatot a netes felületen.

Beszélj a természettudományi olimpiák rendszeréről, az ott szerzett tapasztalataidról!

A Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO) 2011-ben Dél-Afrikában szerzett ezüst- és a 2012-es iráni aranyérem a két legkedvesebb elismerésem. A felkészülés több fázisban zajlik: az országos kémia-, fizika és biológiaversenyekről behívott diákok nyáron hatórás előadásokból álló intenzív felkészítőkön vesznek részt, majd jön az első válogató, ami után nyolcan-kilencen jutnak tovább. Hónapokig, főleg hétvégi foglalkozások keretében zajlik a további felkészítés, ahol végül kiválasztják a csapatot, amiben ketten biológiából, ketten fizikából, ketten kémiából kiemelkedőek. Az olimpiákon egyénileg oldják meg a feladatokat a csapattagok, csak a gyakorlatot végzik két háromfős csapatban. Három fordulóból áll a másfél héten keresztül elhúzódó verseny: egy tesztfeladatsor után jön egy elméleti forduló, majd egy gyakorlati feladat. Sajnos az itt elért helyezések a magyar felvételi rendszerben nem érnek pontot, de az angolszász egyetemeken nagyon is számítanak: a „rendes” fizikai olimpiát (IPhO) kétszer egymás után megnyerő Szabó Attilát például meghívták Cambridge-be tanulni.

Mi következik a gimnázium után?

Külföldi egyetemekben gondolkodom, a kémia és az informatika irányába szeretnék továbbmenni, bár kifejezetten ilyen képzés sem nálunk, sem máshol nincs. Főleg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vonz, ahol mindkét terület rendkívül erős.

A MATEHETSZ-cel hogyan kerültél kapcsolatba?

A Határtalan lehetőség pályázattal tavaly a svájci CERN-be kirándulhattunk, hamarosan pedig Veronába indulunk. A CERN meglátogatása óriási élmény volt, hiszen amellett, hogy az ott dolgozó egykori apáczaisok bemutatták, hogy mivel foglalkoznak, megnézhettük a szétszedett berendezéseket: két évre leállították a munkát, miután a Higgs-bozon létezésére utaló bizonyítékokat találtak a nagy hadronütköztetőben. Emellett idén indítottak a Felfedezettjeink pályázaton is.

Beszéljünk a kutatásodról részletesebben. Inkább elméleti vagy gyakorlati a munka jellege?

Alapvetően elméleti, számítógép előtti munkáról van szó, hiszen számítógépes adatbázisok segítségével dolgozom. A fehérjék kölcsönhatásán alapul a módszer: ha egy gyógyszer hatóanyaga megtámad egy fehérjét, akkor nemcsak azt befolyásolja, hanem hatással van a fehérjehálózat többi elemére is. Ezt a folyamatot szimulálom egy matematikai modellel, vagyis megnézem, hogyan terjed szét a hálózatban a hatás. Eleinte Csermely professzor úr által subaszőnyegnek nevezett grafikonok születtek, amikor megpróbáltam a mellékhatások számával összefüggést találni. Ez végül zsákutcának bizonyult, de nem estem kétségbe: egyrészt a kudarc szükségszerű, másrészt később sikerült szebb grafikonokat előállítani, mikor a mellékhatással rendelkező gyógyszerek számát ábrázoltam a hatásterjesztő képességük függvényében.

Látod önmagadat tíz év múlva?

Abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy kutatni fogok, még ha most nem is tudom, pontosan mit. Ezt a kutatást a hamarosan elkészülő cikkel le szeretném zárni, de elképzelhető, hogy hasonló témával fogok foglalkozni ezután is. Informatikai érdeklődésem miatt lehet, hogy a már említett szimulációs szoftvert segítek továbbfejleszteni, de szintén érdekel a kémiai és számítógépes eszközökkel történő gyógyszertervezés.

Szerző(k) neve: 
Jászay Tamás
Médium: 
http://www.tehetseg.hu
Megjelenés időpontja: 
2014. október 10.
Jelölés kategóriája: 
Tudomány