Garázsmenet a rendszerváltásba

1989-ben, a rendszerváltással egy időben született Fehér Renátó. Idén jelent meg első kötete, amelyben a fiatal magyar költő családról, szerepvállalásról, változásokról és közhangulatról beszél.

Random-ország, Új-Nosztalgia, Ká-Európai ismerős – a szimbolikus szófolyam forrásánál egy fiatal költő, Fehér Renátó áll. Történetek generációkról, versekről és hazáról.

Milyen motívumok mentén beszélhetünk konstruktívan rendszerváltásról és elmúlt negyed évszázadról? Hogy fogalmazhatóak meg a költészet nyelvén az égetően aktuális problémák? Áthidalhatóak-e a nemzedékek közti szakadékok? Honnan jött és merre tart a fiatal költő, aki életének személyes mozzanatain átszűrve családról, társadalomról és történelemről beszél? Egy korosztály, közös nyelv, hasonló és különböző problémák, összeegyeztethető és megvitatható tünetek. Rendszerezésre várva kavarogtak bennem a felvetések, amikor megkerestem Fehér Renátót. „Párizsban élek, beszéljünk e-mailben”. Nem szóban, kávé mellett, hanem képernyő előtt ülve születtek meg tehát a kérdések, és a francia fővárosból a magyarba érkeztek a válaszok – üdv új generációs digitális világ, viszlát földrajzi távolság. Változnak az idők, megszólal az Új-Nosztalgia.

25 éves születésnapját „ünnepli” idén a rendszerváltás és ezzel együtt Fehér Renátó is. Az 1989-ben Szombathelyen született költő 2007 óta publikál, az ELTE Bölcsészkarán és a Magyar Íróakadémián tanult, mostanra pedig egyre aktívabb résztvevője az irodalmi életnek. Gyakorlatban négy éve, a háttérben azonban 15 éves kora óta gyűlnek benne első kötetének versei, amelyeket júniusban, az idei Könyvhéten jelentetett meg Garázsmenet címmel.

„Ahhoz képest, hogy a Garázsmenet egy első kötet, meglehetősen sokat írnak róla, ez nagy öröm, az pedig még nagyobb, hogy ezek a szövegek elég pozitív kicsengésűek, az meg a legnagyobb, hogy a kritikusok lényeges, megvitatandó és központi tétnek látják, amit annak szántam” – mondja Renátó a debütálásról. „Ha egyszer lepörög majd a szemem előtt az életem filmje, ahogy kell, akkor az elmúlt néhány hónapra biztos nem csak egy képkocka jut.”

A kötet nem osztható élesen elkülöníthető ciklusokra, még akkor sem, ha családi, szerelmi és közéleti tematika észrevehetőbben mutatja meg magát egyes részeknél. A határsáv végül elmosódik. A Garázsmenet útjain egymás mellett van jelen személyes lábjegyzet, történelmi hozadék, régimódi történet és friss készenlét. A szerelmes magyart és a Ká-Európai ismerőst körüllengi az átmeneti íz, a zsömleszag és a maradéktej hangulata.

Fehér Renátó verseiben és közéleti megszólalásaiban újra és újra feltűnik szerepvállalás és közöny ellentmondása és párhuzamos jelenléte, mint egyfajta nemzedéki sajátosság. „A fiúk országából még ugyanaznap az apák országa lesz, ez csodálatos felelősség. Anyákká leszünk és apákká. Ehhez pedig mentalitást kell találnunk és állításokat” – mondta a költő a Literának egy interjúban. Mégis mi köti össze a generációt, és hogy találhatjuk meg az állításokat? „Nincsen általánosító vonás. Amúgy is lehet, hogy ez egy sötét sarok, ahol ülök, meg egyébként sem lehet reprezentatív, amit innen látok, de számomra úgy tűnik, hogy ennek a generációnak a közügyek iránt érdeklődő (még mindig) kisebbsége részt és felelősséget szeretne vállalni közös dolgaink iránt, önfejűen, hivalkodóan vagy állhatatosan, de maga akar javítani ezeken, nem másokat bízni meg. Azt gyanítom, de ez nem empirikus kutatás, inkább költői intuíció, hogy tudományos műhelyekhez, civil szervezetekhez, mozgalmakhoz vagy ezek hibridjéhez szívesebben csatlakozik egy mai huszonéves, mint egy párthoz, vagy annak ifjúsági szervezetéhez.”

„Ez a generáció mintha azt is jobban tudná a szüleinél és a nagyszüleinél, jobb- és baloldalon egyaránt, hogy elvekhez kell lojálisnak lenni, nem szlogenekhez, hogy nem a/egy párt, egy politikus 'túlélését', sikerét kell kívánni, hanem az otthonét, a hazáét. Úgy látom, hogy ez az egyik legfontosabb, megvitatandó ütközőpont. Ha ennek a rendszerváltás körül született generációnak az önmeghatározásához, a saját céljait kifejező állításaihoz a Garázsmenet akár egy fikarcnyit is hozzá tudott vagy hozzá tud tenni a jövőben, és ha ezzel még azonosulnom is lehet, akkor nekem már megérte.”

A társadalmi, politikai kérdések mellett a személyes versek sem hiányoznak a kötet és a költő színes leltárából. „Családdá minket a történetek tettek” – fogalmazódik meg a Garázsmenet szűkszavú fülszövegén. A magánélet titkai néha kínzó őszinteséggel, máskor érzékeny törődéssel tűnnek fel. „A költő mégiscsak az, aki vállalja a csupaszságot. Ez a hivatása, a mestersége. Hogy mesél arról egy kötetben, ami benne felépül, lakik az őt körülvevőből. A hétköznapokban ezzel a meztelenséggel sokkal szemérmesebbek vagyunk. Azzal a szöveggel viszonylag ritkán flörtölünk, hogy mondd el az életed, aztán én az enyémet. Az egyéjszakás kaland nem életútinterjú.”

Kaland, vallomás, meztelenség – hogy hat ez a befogadóra? „A költészet talán felszabadít az olvasóban valamit a gátlásokból, még ha csak önmaga előtt is, elősegítheti az önreflexiót, az önmegértést. Ha pedig kinyílnak a történetek, a család, a közösség történetein keresztül talán jobban el tudjuk mesélni saját magunkat is, az örömeinket, az alkuinkat, a kudarcainkat, így talán bizonyos terheket sem kell cipelni tovább, lehet élni a tökéletlenséghez való joggal, az esendőség jogával.”

Ha már költői szerepvállalás, nem maradhat ki a kortárs költészet legnépszerűbb határmezsgyéjének számító slam poetry sem. A Revizor slam poetryről szóló vitasorozatában Tudatos ember, öntudatos ember címmel jelent meg cikke. Renátó csak fogyasztója a műfajnak, de úgy érezte, ideje tisztázni a házibulik és magánbeszélgetések során is felmerülő félreértéseket, hiszen a slam hívének, nem pedig ellenségének tartja magát. „A másik, ami ezerszer fontosabb, hogy szerintem a slam mozgalom emberi jogi és szociális elkötelezettsége, ennek minél nagyobb fokú tudatosítása és öntudatosítása, missziója az egyik utolsó nagy esély és lehetőség a konszenzuális művészet megteremtésére, és a társadalomból kiszorultak integrációjára.”

A slam estek és bajnokságok mellett több olyan rendezvény van, amin szívesen részt venne, például a József Attila Kör őszi sorozatai – a hiányt elmondása szerint lájkokkal enyhíti. Renátó ugyanis külföldi kalandozásainak egyik állomásaként jelenleg Párizsban tanul nyelvet, és kutatómunkát végez, a Magyar Füzetek című emigráns folyóiratot igyekszik feldolgozni, a megszerzetteket pedig becsatornázni a szamizdat Beszélő köréről szóló doktori témájába. Emellett pedig próbál lépést tartani a magyar irodalmi élet aktualitásaival. Országok közt utaznak, jönnek-mennek a pdf-ek, több kritikát is ír magyar (hon)lapoknak.

„A prágai egy év, ez a párizsi fél, meg még a talán elkövetkezők nem párhuzamos életrajzok, hanem kutatómunkák egy-egy városhoz. Lépésről lépésre birtokba venni azokat, útba igazítani turistákat mielőbb az ország nyelvén, megmaradni illetékes kívülállónak. Hézagmentesen tanulni meg néhány történetüket, Otokar Švectől Vercorsig és a francia ellenállásig. Hogy még pontosabban, még tüzetesebben lehessen beszélni az otthonról. Hogy aztán mindig egy kicsivel jobban megértett, más szögből nézett helyre lehessen hazamenni.”

A Garázsmenet pedig nemcsak a mélyben, hanem különös felszín feletti utakon is elkíséri Párizsba. „Iratkoztam be a Magyar Intézet könyvtárába, a nevem után pedig kiderült, hogy a könyvet már megrendelték, hamarosan ide is megérkezik.” A versek tehát a magyar határokon túlra is eljuthatnak, és találkozhatnak azokkal, akik a menjek vagy maradjak kérdésben ideiglenesen vagy véglegesen az előbbi mellett tették le a voksukat. A kötet és hatása tehát nem pusztán a fiatal magyar költőben él tovább, hanem mindenkiben, aki közösséget érez vele, aki nemcsak olvasni tudja, de átélni is, aki kérdéseket és válaszokat talál benne saját (akár még soha fel nem vetett) problémáira.

„Keveset szoktam beszélni erről a Garázsmenet kapcsán, de a kötet több pontján, a címben és a címadó versben különösen, ott bujkál a feszültség, hogy az a valami, ami élet is lehetne, otthon mintha évek óta permanens készültségben telne el: 'hisz itt egy perc alatt minden megdicsőül vagy összeomlik. Holnap pedig újra.' – ez a Makk Ász című versben szerepel. Petőfi maradékhagyománya: 'Itt az idő, most vagy soha!'. Mozgósítás van, a jogos felháborodás, a tiltakozás, a részvét vagy épp a revans, a térfoglalás, a megszilárdítás készülete. Senki nem lohadhat, mert az maga az árulás, a bukás. Mert itt folyton csak túlzóan vagy túl enyhén fogalmazunk” – így veti vigyázó/féltő/ijedt/elkeseredett szemét Párizsból Budapestre a fiatal költő.

Fehér Renátó egy olyan generáció szavait önti költészetbe, ahol vissza-visszatérő téma az itthoni és külföldi élet harca, ahol egyszerre vannak jelen a határtalan lehetőségek és a bezáruló kapuk, és ahol az át nem élt múlt hozományait hordozzuk a jelenben, amire bizonytalanul építhetjük csak fel a jövőt. „Zavaros, de főleg átmeneti idő van, várakozás egy mindig pár év múlva esedékes pillanat igézetében. Valójában meg, közben ez az életünk is, a maga telő-múló mindennapjaival, ami nem holnap kezdődik, hanem megint egy tegnappal kevesebb. Ennek a logikának a hozománya, amit én külföldön érzek. És amit ilyenkor tétlenségnek, tehetetlenségnek hiszek, azt mintha nehezebben viselném, mint az otthoni prést, a kutyaszorítót. A kihívást. Látni, amit alig láttam működésben. De talán csak több Petrit olvastam, mint Márait. Szóval ez az elvi oka annak, hogy hosszútávon talán mégis otthon maradok. Még ha az otthon csak egy 'határozatlan idejű albérlet' is.”

Szerző(k) neve: 
Szakszon Réka
Médium: 
Kultúrpart
Megjelenés időpontja: 
2014. október 31.
Jelölés kategóriája: 
Művészet