Hosszú Katinka, az ország példaképe

Videónk két, a sport felé nyitott, a videós műfajban feltörekvő és eltökélt fiatal munkája. Nagy örömünk volt, hogy a magyar sport legendája, a magyar úszósport kiemelkedő alakja, a háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok Hosszú Katinka és edzője, Shane Tusup a városunkba látogatott, így lehetőségünk adódott Katinka alakjának varázsát bemutatni azok számára, akik nem tudtak jelen lenni az eseményen. Kecskeméten több mint 2500 ember mozdult meg az "Univer 24 - Az úszás ünnepe" nevű rendezvény keretein belül, emellett pedig - legfőképp Hosszú Katinka hatására - a város összes intézményéből érkeztek fiatalok az eseményre. Egy fiatal bajnokot - sok más fontos apró tényező mellett - a jelleme is megkülünbözteti a társaitól, ezt pedig tapasztalhattuk Hosszú Katinkán, aki készségesen, mosolyogva, azonnal a rendelkezésünkre állt, alakja pedig minket (akik nem csak a rajongásból kifolyólag érkeztünk az eseményre) is megragadott, segítette munkák gördülékenységét és azt, hogy nagyon jó hangulatban készítsünk vele interjút. Sok más példából kifolyólag akár lemondhatta a rendezvényre való felkérést, azonban a budapesti világbajnokságra való felkészülés fő szakaszában is ellátogatott Kecskemétre, ösztönözve ezzel több ezer fiatalt a sportolásra és a rendszeres mozgásra. Emberségből, példamutatásból, teljesítményből jeles - Számunkra ilyen egy igazi fiatal példakép!
Szerző(k) neve: 
Szeitz Gergő, Fehér Nándor
Médium: 
Kesport TV
Megjelenés időpontja: 
2017. február 11.
Jelölés kategóriája: 
Sport