"Küzdök azért, hogy a kategóriák között maradhassak"

Generációja egyik legtehetségesebb színésze Nagy Dániel Viktor, akivel az Egy fenékkel két lovat című előadás kapcsán féktelenségről, komolyodásról és terhelhetőségről is beszélgettünk. Az interjú rövidítve a Kisalföld című lapban, teljes szövege a Vaskakas Bábszínház honlapján jelent meg.

„Küzdök azért, hogy a kategóriák között maradhassak”
Generációja egyik legizgalmasabb tehetsége Nagy Dániel Viktor, aki december 29-én a Goldoni népszerű vígjátéka nyomán született Egy fenékkel két lovat című előadás főszerepét játssza a Vaskakasban. Féktelenségről, komolyodásról és terhelhetőségről beszélgettünk vele.

- Teljesen féktelen, jó értelemben véve gátlástalan színésznek gondolom magát, aki bármire hajlandó és képes a színpadon.
- Igen, ez eléggé stimmel. Éppen az Egy fenékkel két lovat kapcsán sokat gondolkodom azon, hogy mennyire mutathatók meg drámai típusú szerepben ezek a tulajdonságok. Harmadéves voltam az egyetemen, amikor Máté Gábor tartott nekünk egy fantasztikus kurzust, és a végén azt mondta, hogy harminc éves korom körül leszek alanyi fogalmazású színész. Vagyis addig nem lesz problémám a színjátszással, mivel sok technikám van, ügyesen megoldok mindent, de az, amikor magamat fel tudom vállalni egy az egyben, és se a csöndek, se az egyszerű dolgok nem okoznak kényelmetlenséget, később jön el. Az önvizsgálat egyébként sem áll távol tőlem, de ezek a mondatok mostanában sokszor eszembe jutnak. 29 éves vagyok, és tényleg jobban érdekelnek a fajsúlyosabb dolgok, valami, ami több ennél a gátlástalanságnál, amit említett. A Tajtékos napokban vagy az Egy fenékkel…-ben persze kapóra jön, hogy imádok nevettetni, hogy bátran tudok a nézőhöz szólni, de a lélek dolgaival kapcsolatban még nem voltam ennyire kész. Ebben az évadban viszont végre ilyen szerepek várnak rám.
- Alig három éve végzett az egyetemen Novák Eszter zenés színész osztályában, és azóta sok színházban, sok csapattal, sok rendezővel dolgozott, különböző műfajokban. Ha közös nevezőt kellene mondani, akkor a zenés-szórakoztató lenne az. Mennyire kalitka ez?
- Azt látom a pályámon, hogy ha belül elhatározok valamit, annak fényében változnak a lehetőségeim is: ha azt sugárzom magamból, hogy már picit másra vágyom, akkor úgy alakulnak a dolgaim is, és ez történik most velem. És igen, kalitka ez, de nem akarok mindenáron kitörni belőle, mert nem is voltam soha benne. Az, hogy Orlai Tibornál dolgozhatok újra és újra, számomra óriási lehetőség, de könnyen együtt jár a "szórakoztató színház" skatulyájával, márpedig egyelőre itt játszom a nagyobb szerepeimet. Ebben az évadban viszont más oldalaimat is megmutathatom: a Hrutka Robival közös koncertezésre gondolok, vagy Grecsó Krisztián éppen készülő, kétszereplős darabjára, amiben Mészáros Blankával játszunk, illetve tavasszal játszom majd egy elég súlyos monodrámát, amit Rába Roland rendez. És április 6-tól kerül a mozikba a Brazilok című nagyjátékfilm, amiben egy harcos, roma srácot alakítok. Ami Novák Eszter képzését illeti, ez valójában kibővített színészképzés volt: a zene és minden, ami vele jár, plusz volt, a színészmesterséghez hozzáadott érték. Egyébként mind a szakmai, mind a magánéletemben küzdök azért, hogy a kategóriák között maradhassak.
- Bátorságra vall, hogy az egyetem után otthagyta a Vígszínházat, és a szabadúszást választotta.
- Inkább „muszájbátornak” mondanám magamat, de tény, hogy nehéz döntés volt, amit meg kellett lépnem, hogy vállalhassam önmagamat. Otthagytam valamit, ami biztos volt, mert éreztem, hogy nem fogom benne jól érezni magamat. Ismerem magamat: vagyok annyira önfejű, hogy ha nem tudok önmagam lenni, akkor megbolondulok és mindent tönkreteszek magam körül. Azóta olyan emberekkel hoz össze a sors, akik a partneri kapcsolatban hisznek, nem pedig az alá-fölé rendeltségi viszonyban. Vártam a lehetőségre, és ez a Római vakációban meg is érkezett: meg akartam mutatni, hogy mit tudok, mert úgy éreztem, ez az a munka, aminek köszönhetően megmaradhatok a fejekben. Jól jött ki a lépés, jó szerep volt, a rendezővel, Pelsőczy Rékával is azonnal értettük egymást. Azóta is jönnek a lehetőségek, én pedig bizonyítani akarom magamnak, hogy mire vagyok képes.
- Úgy tűnik, a találkozása Orlai Tiborral szükségszerű volt: aki ebben a műfajban teljesíteni akar, eljut hozzá.
- Tibor kiemelkedő abban, amit csinál, az emberi értékekről nem is beszélve. Ő volt az első, aki megbízott bennem, és tudatosan kezdett el felépíteni. Nekem akkor nem egy munka kellett vagy kettő, hanem egy biztos pont az életemben, amire alapozhatok: egy olyan szakmai kapcsolat, amiben jól érzem magam, egy olyan hely, ahol tudják, hogy velem lehet dolgozni. Az volt a cél, hogy ideális körülmények között tudjak fejlődni.
- Úgy tudom, hogy a Római vakációban kis mellékszerepet játszott volna eredetileg, ehhez képest az előadás egyik, ha nem a legerősebb karaktere lett.
- Ez volt a mindent meg akarok mutatni pillanata, a lehetőség, amikor ki kell pakolni azt, amim van. Ez nem félelem volt, hanem eksztázis, valódi öröm, hogy lubickolhatok a szerepekben. A darabban egy asszisztenst játszom, aki a készülő filmben az apró szerepeket túlcsinálja, és ettől válik nagyon szerethetővé. Én pont ez a gyerek voltam, aki kijön az egyetemről, és mindent túlcsinál. Réka azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy kiskutya, aki egyszerűen nem tud a háttérben maradni és azonnal ugrik, bármit is kell csinálni. Ez ma már egyre kevésbé jellemez, a letett dolgok után az ember kijátszik magából valamit, amit kár aztán ismételgetni. A kollégáimon is látom, hogy egy komoly szerep eljátszása után a komikus figuráknál is máshova kerül a hangsúly.
- Az Egy fenékkel két lovat című előadásban már szó sincs epizódszerepről: az egyszerre két urat boszorkányos ügyességgel kiszolgáló Francis Henshallt játssza, vagyis abszolút főszereplő.
- Éreztem, hogy ez óriási lehetőség, a szerep bűvöletében éltem, elkezdtem dietetikushoz, személyi edzőhöz járni, hogy rendesen felkészüljek, és a maximumot hozzam ki magamból. Az előadást nyáron mutattuk be, és most kezdi el igazán a saját köreit járni.
- Mi jelenti a legnagyobb kihívást ebben az előadásban?
- A színészi technika és a hiteles emberábrázolás közötti szakadékot kell áthidalni, ez az igazi feladat. Azt kell elérni, hogy az ügyesen megoldott, cirkuszi mutatványszerű elemek ne vigyék el a szerep súlyát, vagyis azt, hogy ez a fickó éhes és bajban van. Ezen kívül meg kellett teremtenünk az eredeti Goldoni-darab, az ebből készült angliai átirat és a hazai közeg közötti átmenetet: ami Londonban működik, az nálunk nem feltétlenül. Ez egy olyan szerep, ahol nem tudok sem kizárólag a technikai tudásra, sem csak a színészi szándékaimra hagyatkozni. Nehézséget jelent, hogy a szerep nem tudja magáról, hogy ügyes, miközben én túlságosan bízom a testemben és abban, hogy bármilyen helyzetből ki tudom magam hozni. Újdonságot jelent, hogy a közönséggel aktív kapcsolatot tartok az előadás alatt. Van, hogy zavarba hozom őket, máskor viszont szívesen jönnek velem: azt kell elérnem, hogy örömmel kövessenek.

Teljes szöveg: http://vaskakas.hu/interj%C3%BA-nagy-d%C3%A1niel-viktorral

Szerző(k) neve: 
Jászay Tamás
Médium: 
Kisalföld
Megjelenés időpontja: 
2016. december 11.
Jelölés kategóriája: 
Művészet