A második hely is boldogít
A győri Go Ballon csapata igazi családi vállalkozás: a férfiak versenyeznek vagy utasokat szállítanak, az édesanya pedig összeszedi őket leszállás után. A ballonban pedig idén mindenki igent mondott.
A világon négy édesapa is versenyez a hőlégballonsportban, akik nem bánják, ha a dobogó második fokára szorulnak – hiszen fiaik állnak előttük. Így áll fel az angol, lengyel és litván élmezőny, illetve a magyar is, ahol nemrég Molnár Péter első, míg Molnár Csaba második lett a nemzeti bajnokságon. Ők alkotják a győri Go Ballon csapatát. „Mintha lett volna esélyed” – szúrja oda viccesen édesapjának a huszonkilenc éves fiatalember. Csaba pedig nem bánja a szurkálódást. Ő már 1974 óta repül. Vitorlázórepülővel kezdte, ejtőernyőzött, az itthon kipróbálható sportágakat mind felvette a listájára, majd kikötött a hőlégballonnál. „Igazából azért kezdtem el ebben dolgozni, hogy legyen pénzem ugrani és siklórepülni” – meséli Molnár Csaba, akinek volt olyan napja, hogy hajnalban kétszer is felszállt ballonjával, reggel négyszer ugrott ejtőernyővel, vitorlázórepülővel is utazott, majd este még egyet ballonozott. Így nem csoda, hogy Péter nagyon hamar, kétévesen átesett első ballonrepülésén.
Néhány év aztán kimaradt a sportból, az apa dolgozott, fia pedig tanult. Majd amikor elvégezte az egyetemet, Amerikába mentek, hogy egy kinti hőlégballoncsapatnak segítsenek. „Elkapott minket a láz” – említi Péter, aki most, szeptemberben első érmét ünnepelhette első hazai versenyén. Édesapja szerint az év sportolója is lehet a sportágban Lolával – ahogy versenyballonját hívják. „Most ért meg erre. Koncentrál, magára figyel és nem a többiekre. Már félszavak is elegek neki tőlem, hogy jó eredményt érjen el” – mondja büszkén az édesapa Péterről, aki nevetve jegyzi meg, ő ezt egészen máshogy élte meg. „Elég rossz előjelekkel mentem a bajnokságra. Egyet sem tudtam előtte repülni, a felszerelésem is az utolsó pillanatban érkezett meg. Ennek ellenére sikerült ellazulnom. A levegőben már jött magától, mit kell tennem” – meséli a saját verzióját.
A Molnár család amikor pedig nem versenyez, utasokat szállít. „Az ország minden tájáról jönnek hozzánk. Az emberekben valahol benne van a vágy a repülés iránt. A ballonnal látnak minket a földről, integetnek, felkiabálnak. És idén mind a tizenhét lány igent mondott, akinek a föld felett kérték meg a kezét” – mosolyodik el Molnár Csaba. Feleségét is a hőlégballonnak köszönhetően ismerte meg, aki éppen síelésből sétált haza, amikor a férfi felvette autóval – ő is csak előtte szállt le. Azóta Erika a sofőr, ő követi a családtagokat a földön, amikor repülnek.
Egy hónap múlva egészen messze, Japánba mehetne velük, ahol Csaba és Péter a Csendes-óceán-kupán fognak versenyezni.
A Molnár család az ország élén ballonjaival.
Molnár Péter édesapjától
tanulta el
a sportág
csínját-bínját.
Molnár Csaba már évtizedek óta a fellegek felett jár.
Fotók: Béres Márton