"A színházban nem számít, hány éves vagyok!"
Mindössze 23 esztendős, de barátaival már színtársulatot alapított, és rendezőként hét darabot jegyez. Nem csoda, hogy ifjabb Vidnyánszky Attilával nem könnyű időpontot szervezni!
A tízéves fiam sokáig utálta a színházat. Öreges, unalmas, ódivatú – indokolta, majd egy szép napon elvittem a Buda- örsi Latinovits Színház Liliomfi - előadására, amely után csak annyit kérdezett: mikor jön a második rész? Mert ő bizony ki nem hagyná! Amit Vidnyánszky Attila és barátai véghezvittek a darab kapcsán, az maga a színház újragondolása, figyelve a mai kor szülötteinek igényeire is. Színpad helyett raklapokon játszanak, a szünetben zsíros kenyérrel, almafröccsel és sörrel kínálják a közönséget, mintha a legjobb barátaik volnának. Naná, hogy újságíróként is azonnal érdekelni kezdett a darab szemtelenül fiatal rendezője!
Vándorszínészek között nőtt fel
Kíváncsian kérdezem Attilát, hogyan fogalmazódott meg benne a nagyon is közvetlen, közönségbarát színház gondolata. „Az én történetem Beregszászban kezdődött – meséli. – Édesapám volt az ottani színház rendezője. Vándortársulat voltak, tehát igazi cirkuszhangulatban teltek a mindennapok, többször utaztak külföldre is, és én ott sertepertéltem körülöttük gyerekként.” Attila, aki édesapja társulatának köszönhetően már négyévesen színpadon állt, jóval később, a Színművészeti Egyetem padjait koptatva döntötte el társaival együtt, hogy az ő színházuk, ha egyszer végeznek, valami más lesz. Olyasmi, ami közelebb hozza a közönséget a színészekhez, ami megérint, ami elvarázsol, és észrevétlenül gondolkodtat el – legyen szó az adott előadásban akár emberi kapcsolatokról, akár társadalmi problémákról. „Imádtam a színművészetire járni– mondja Attila. – A csoporttársaim, tanáraim pontosan olyan szenvedélyesen szerették ezt a hivatást, mint ahogyan azt én gyerekkoromban elképzeltem. Nem jelentett gondot, hogy például a vizsgaelőadásunkra hajnal egykor kezdtünk el próbálni, mert az egyik osztályfőnökünk, Hegedűs D. Géza addigra tudott odaérni. Nagyon sokat köszönhetünk a tanárainknak”. Egyébiránt Attila egyetemistaként rendezett először, és jóllehet, kicsit remegett a térde, hogy rögtön egy olyan legendás színészt kellett instruálnia, mint Hegedűs D. Géza – ám, mint kiderült, nem volt mitől tartania, ahogyan jóval később Eszenyi Enikő esetében sem. „Nem számít az ember hány éves, hinni kell a színházban, a munkában, a társainkban, csak ez a fontos” – vélekedik.
Szívesen dolgozik édesapjával is
Vidnyánszky Attila egyik legjobb barátja és alkotótársa Vecsei H. Miklós – mára összeszokott rendező–dramaturg párossá váltak, akik civilben is rengeteg időt töltenek együtt. „Miklóssal azért olyan termékeny a kapcsolatunk, mert igen különbözőek vagyunk, rengeteget vitatkozunk, és folyamatosan győzködjük egymást, hogy mi mindenbe lenne érdemes belekezdeni – mondja Attila. – Nemrégiben Debrecenben állítottuk színpadra az Arany János életéről szóló előadást, amelyben a csapatunk tagjain kívül helyi diákok játszanak. Végtelenül jó érzés, hogy úgy tűnik, ebben a darabban megtaláltuk azt a kifejezésmódot, amellyel közelebb hozhatunk a fiatalokhoz értékeket, eszméket, és remélhetőleg a verseket is.” Attila színészként édesapja, az idősebb Vidnyánszky Attila rendezései esetében is szívesen közreműködik, ha úgy hozza a sors. Sosem volt benne rossz érzés vagy komplexus amiatt, hogy a papája ismert szakmabeli. „Remélem, nem az számít, ki az édesapám, hanem az, hogy A tudok-e a színpadon tisztességesen teljesíteni. Másról felesleges volna beszélni” – mondja a színész-rendező. Filmszerepekben is bizonyított Attila nagy örömére már filmes produkciókban is megmutathatta a tehetségét. Többek között főszerepet játszott Goda Krisztina Veszettek című mozifilmjében, és a hazai sorozatkedvelők nagy kedvencévé vált Aranyéletben is feltűnt: a főszereplő, Miklósi Attila fiatalkori önmagát alakította. Mint mondja, manapság rengeteget dolgozik, de a szabadidejét a kedvesével, a családjával és a barátaival tölti. „Igyekszem a családommal és a barátaimmal sok időt tölteni, ráadásul van mellettem egy csodá- latos lány, aki életben tart. Nagyon hálás vagyok a sorsnak az emberekért, akik körülvesznek, és azért is, hogy szenvedélyesen szeretem a szakmámat.”dező–dramaturg párossá váltak, akik civilben is rengeteg időt töltenek együtt. „Miklóssal azért olyan termékeny a kapcsolatunk, mert igen különbözőek vagyunk, rengeteget vitatkozunk, és folyamatosan győzködjük egymást, hogy mi mindenbe lenne érdemes belekezdeni – mondja Attila. – Nemrégiben Debrecenben állítottuk színpadra az Arany János életéről szóló előadást, amelyben a csapatunk tagjain kívül helyi diákok játszanak. Végtelenül jó érzés, hogy úgy tűnik, ebben a darabban megtaláltuk azt a kifejezésmódot, amellyel közelebb hozhatunk a fiatalokhoz értékeket, eszmé- ket, és remélhetőleg a verseket is.” Attila színészként édesapja, az idősebb Vidnyánszky Attila rendezései esetében is szívesen közreműködik, ha úgy hozza a sors. Sosem volt benne rossz érzés vagy komplexus amiatt, hogy a papája ismert szakmabeli. „Remélem, nem az számít, ki az édesapám, hanem az, hogy A tudok-e a színpadon tisztességesen teljesíteni. Másról felesleges volna beszélni” – mondja a színész-rendező.
Filmszerepekben is bizonyított
Attila nagy örömére már filmes produkciókban is megmutathatta a tehetségét. Többek között főszerepet játszott Goda Krisztina Veszettek című mozifilmjében, és a hazai sorozatkedvelők nagy kedvencévé vált Aranyéletben is feltűnt: a főszereplő, Miklósi Attila fiatalkori önmagát alakította. Mint mondja, manapság rengeteget dolgozik, de a szabadidejét a kedvesével, a családjával és a barátaival tölti. „Igyekszem a családommal és a barátaimmal sok időt tölteni, ráadásul van mellettem egy csodálatos lány, aki életben tart. Nagyon hálás vagyok a sorsnak az emberekért, akik körülvesznek, és azért is, hogy szenvedélyesen szeretem a szakmámat.”
Tele van tervekkel
Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós is a Vígszínházhoz szerződtek, a következő évadban ott fognak együtt dolgozni. Emellett megalapították saját társulatukat, a Sztalker Csoportot, és rengeteg tervet dédelgetnek — remélik, hogy a főként alkotótársaikból álló csoport még sok-sok formabontó, lendületes, fiatalos előadással áll majd a közönség elé.
