A tehetség árnyéka a „tettre készség”

Janka Barnabás pályája iskolapéldája annak, amiről egy tizenéves Debrecen környéki, színészet iránt érdeklődő tini megálmodik magának. Összefutottam vele nemrég az utcán: épp olyan fiatalok – a tanítványai – rajongták körbe a Csokonai Nemzeti Színház színészét, mint amilyen ő maga volt 10 éve. A második évadát főszereppel kezdte. Remek apropó volt, hogy megkérdezzem, mi történt az elmúlt évtizedben, s azelőtt…

A tehetség árnyéka a „tettre készség”

Azzal a gondolattal megy fel minden alkalommal a színpadra, hogy igazul szólaljanak meg a szájából a szavak.

Debrecen. „Egy karakter által beszélek, de mindannyiszor bennem van annak izgalma, hogy meg tudom-e egyes szám első személyben fogalmazni a mondatokat, amiket kiejtek. Ez az én felelősségem – vallja Janka Barnabás, s okosan hozzáteszi: nem csak a hősszerelmesek igazságát szeretném közvetíteni, hanem az intrikusokét, hogy a nézők megláthassák akár azt is, milyen egy rossz kapcsolat. Aztán eldönthetik, hogy hogyan csapódik le bennük az élmény. Az Ady Endre Gimnáziumból indult, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzésével a Csokonai Nemzeti Színházban második évadát kezdő ifjú kapcsán gyakorta kerülünk döntési helyzetbe. Számos szerepben keresheti az őszinte hangját, legutóbb a Szélfútta levélben.

A közösségi oldalad borítóképén egy idős nővel állsz. Hozzászólásodból iránta érzett tiszteled is kiviláglik. Hogyan viszonyulsz a gyökereidhez? Felidéznél élethelyzetet vagy színpadi szituációt, amiben a gyermekkorod fundamentumára építetted a megoldást?

Janka Barnabás: A fotón apai nagymamámmal vagyok, akit nagyon szeretek. Az egész életemben fontos szerepet játszik a család. Úgy érzem, öcsém és én is jó nevelést kaptunk. Megtanultam tőlük, hogyan álljak ki magamért és azokért a dolgokért, amiket szeretek, tisztelek, amikben hiszek. Öt dologban szentül hiszek. Megkérdőjelezhetetlen számomra Isten, család, barátság, szerelem és színház. A sorrend életszakasztól függően változó.

Rengeteg segítséget kaptam édesanyámtól és édesapámtól a színművészetihez vezető utamon is. A lelki támogatás, amivel mellettem álltak elengedhetetlen ahhoz, hogy az az ember lettem, aki most itt ül, és aki játszik a Csokonaiban. Sok pillanat adódott, amely során erőt tudtam meríteni az ő hozzáállásukból. Édesanyám az első számú rajongóm, édesapám a legnagyobb kritikusom. Mindkettőjüktől hatalmas szeretet kaptam, valószínűleg ebből tudok táplálkozni a szerepeimben is.

A támogatásukat élvezted az első sikertelen felvételidet követő évben is. Zsámbéki Gábor így indokolt: túl korrekt vagy a pályához. Tudatosan kerülted a színházat, a szüleid vegyes boltjában dolgoztál. Mi volt az a pont, amikor elhatároztad újra megpróbálod?

Janka Barnabás: Már a hazafelé tartó vonatúton eldöntöttem, mert a harmad rostán – ami egy hetes együttélési folyamat – azt éreztem, hogy én már a színművészetire járok. Az a pofon időszerűen jött 18 éves koromban. Valóban nem tudtam magam felvállalni, kissé félénk, tisztelettudó, túl korrekt voltam. A legjobb volt, amit kaphattam, mert túllendített néhány határomon. Akkor persze nagyon dühített, és nem fért a fejemben, hogy lehet valaki túl korrekt. Úgy véltem, ilyen vagyok, nem tudok megváltozni. Azóta rájöttem, attól függetlenül, hogy tiszteletben tartom mások értékeit, nem kell meghunyászkodnom. Azért kerültem egy évig a színházat, mert féltem. Nem akartam arra a tévútra jutni, hogy színházban stúdiózni kezdenek, pedig akkoriban a Vidnyánszky vezette teátrumba bekéredzkedtem volna, mert játszottam gyerekként a Légy jó mindhaláligban, a Pál utcai fiúkban, és az Ady is jó ajánlás lett volna. De úgy gondoltam, hogy magamat kell előbb rendbe tennem. Tisztáznom kellett a kapcsolatomat a világgal. Ez sikerült, és ehhez kellett, hogy otthon lehessek. Ezidő alatt egyébként még jobban kiéheztem a színházra. Tudatosan készültem a felvételire. Ha ekkor sem sikerült volna, újrapróbálkozom.

Mivel vagy másabb most, mint a „Zsámbéki-intés” idején?

Janka Barnabás: Tudok azokról a hibáimról, és erényeimről is, amelyekre 18 évesen még csak ösztönszerűen reagáltam. Ma már jobban látom, a tehetség csak egy kicsiny része a sikernek. Úgy tudnám szemléltetni, hogy ha a tehetség szó kiemelkedne három dimenzióban a papírról és megvilágítanánk, a mögötte kivetülő árnyékból azt olvashatnánk ki: munka. Befektetett energia nélkül a tehetség semmit sem ér. Ebben változtam, tudom, hogy mindenért sokat kell dolgozni. Még pályakezdő vagyok, nagyon az út elején. Hogy papírom van erről a hivatásról, az egy szerencsés helyzet, de felnőni a szerephez, amit szerintem egy színművésznek a mai társadalomban be kell töltenie, még idő szükségeltetik. Ez egy tanulási folyamat, a színpadi szerepek alapján elsajátíthatom el.

Ezt a kifejezést használod a Csokonai Színház honlapján olvasható pár soros bemutatkozásodban is. Ott a hazatérés örömén túl kiemeled, hogy fel kell nőnöd ehhez az intézményhez…

Janka Barnabás: Amikor azt a mondatot leírtam, a jelenleginél is több kétely volt bennem, hogy alkalmas vagyok e a pályára, elég tehetséges vagyok-e ehhez a nagy múltú színházhoz. A debreceni embernek természetes, hogy ott van a város közepén, ez a ma már kissé romos épület. De sokan elfelejtik, hogy 150 éve ott áll, és ez idő alatt nagyobbnál nagyobb művészek fordultak meg benne, igazi színházi alkotók, akikre pályakezdőként természetes, hogy felnézek, de nálam idősebb, tanultabb kollégák is emlegetik Lengyel György-időszakát, vagy vannak, akik a Vidnyánszky-érát szerették. Dolgozott itt Ruszt József, Mensáros László, Soós Imre, Latinovits Zoltán. Felelősséggel tartozunk az ő életpályájuk iránt is, azzal, hogy mi mit csinálunk itt színház címszó alatt.

A karaktered tőled telhető legjobb megformálásával tehetsz a múlt méltó folytatásáért, de van-e befolyásod arra, miben játszol? Fiatal korodnál fogva különösen aktuális a kérdés: lehet nemet mondani szerepre?

Janka Barnabás: Nem tanácsos. Nem találkoztam még olyan szereppel, amit ne tudtam volna tiszta szívből elvállalni. Mindent érdemes megcsinálni – Huszti Pétertől, a Nemzet Művészétől hallottam – sosem tudhatja az ember, hogy mely szerep az, amiből a legtöbbet tanulhatja. Függetlenül attól, hogy negatív vagy pozitív visszahatással van a közérzetére.

A Szélfútta levélbéli főszerepedből mit tanultál?

Janka Barnabás: 1956 legnagyobb tanúsága, hogy embertelen időkben hogyan tudtak emberek maradni a magyar vezetők. Számomra ez az eset fájóbb, mint 1848 márciusa, mert ugyanabban a lendületben, hévben fogant, és végül szörnyűségek történtek. Egy oldalon álló emberek egyszer csak egymás ellen fordultak, mert központi cél volt a nép agyát kimosni.

Mélyen érintett, amikor egy közönségtalálkozón, egy lány azt találta mondani: túl van beszélve, reklámozva október 23. Szerintem nem lehet elégszer szólni róla. Valamely felmenője, ismerőse által mindenki érintett, ha nem a forradalomban, hát a megtorlásban. Emléket kell állítani azoknak a hősöknek, akik igazságtalanul börtönbe kerültek, elhunytak.

A szereptől szakmailag azt tanultam, hogy fontos az összeszedettség és a felkészültség; az embernek tisztában kell lennie magával, a korlátaival. A legendás Hamletet, Mensáros Lászlót nem célom eljátszani, csak az emlékét megidézni. Ő egy igazi színházi ikon. Ahogyan minden szerepnél, igyekeztem minél több párhuzamot találni közte és köztem. Aztán a főpróba hetén egyszer csak kikristályosodott, hogy szükségtelen ennyire feszesen keresnem ezeket a kapcsolódási pontokat, mert annyi minden jön magától. Pluszizgalom volt, hogy a premierre eljöttek Mensáros gyerekei és más olyan emberek, akik személyesen ismerték őt. Különleges volt a premier, nem éreztem azt, mint más szerepeknél eddig, hogy kijöttem a színpadról és kifújtam, hanem egészen az első tapsig bennem maradt, hogy ez megtörtént. És a valóságban is megtörtént. Az ilyen katartikus élmények a színész ritka ajándékai.

Úgy tudom, idén dolgozol együtt Vecsei Miklóssal és Ifjabb Vidnyánszky Attilával. Min?

Janka Barnabás: A Szalontai Hamlet-kör című darabot adjuk elő. „Hasi” írja, Attila rendezi, februárban kezdjük a próbákat. Különös öröm ez nekem, mert mindketten osztálytársaim voltak az egyetemen. Remek osztályunk volt, fantasztikus tanárokkal: Marton László, Hegedűs D. Géza, Forgács Péter.

Ez rövidtávú terv, de hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Janka Barnabás: Már csak édesanyámék lobbi tevékenységéből kifolyólag is látok két gyereket. Fontosnak tartom kimondani, Magyarországon képzelem el magam, színházban. Remélem, hogy tanítani is fogok. A rendezés nagyon vonz, talán tíz év múlva már magam mögött tudhatok egy színpadra állított művet, amelyben ilyen módon veszek részt.

Keretes szövegrész:

Felszínen tart a választék

Az interjúról az Ady-ba sietett a színész. Mint kiderült harmadikosokat és végzősöket tanít drámagyakorlatra ott, ahol egykor az iskolapadból csodálta a színházban dolgozókat, az oktatóit. Kérdésemre elmondta, jelentős változásokat hozott az évtized, amely közte és legfiatalabb tanítványai között húzódik. „Ma evidencia az okostelefon, a mindennapos internethasználat. Nekik természetes, hogy nem kell tudniuk, hogy mikor volt és mi az az Aranybulla, mert azonnal beütik a Google-be. Picit emiatt butulnak, de ez nem az ő hibájuk. Nem tanítottuk meg nekik az internet, mint eszköz helyes használatát. Hiszen a mi generációnk is csak ismerkedik vele. Én óra elején összegyűjtöm az összes telefont egy dobozba. Azt akarom elérni, hogy arra a másfél órára, míg együtt vagyunk felejtsék el a matek órát, vagy a kémiát, és próbáljanak magukra figyelni. Rengeteg impulzus éri őket és épp ezért kevés dolgot tudnak megélni. Egy régi Disney-mesében nincs három másodpercenként vágás, egy mait nézve kapkodom a fejem, hogy ne szaladjon ki a fonál a kezemből, unokahúgomnak pedig természetes, hogy minden ennyire villódzik. Tapasztalom azt is, hogy az üres dolgok mennyire fontosak ma: egy ételt nem lehet úgy megenni, hogy ne fotózzák le, míg a valóban lényeges momentumokat nem tudják megélni. Beszélgetünk gyakran az emberi kapcsolatokról, szerelemről, barátságról, árulásról és sokszor kibukik, hogy ezek most mennyire felszínesek.”

Megyesi-Horváth Borbála

borbala.horvath@naplo.hu

Idézet: „Az én generációm feladata, hogy helyre tegyük ’56-ot.”

Ténybox:

Névjegy

Janka Barnabás 1990. november 14-én született Debrecenben

Az Ady Endre Gimnázium után elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet

Filmszerepe:

2014 Free Entry

Szerepei a Csokonai Nemzeti Színházban:

2015 Orbán János Dénes: A magyar Faust – Harmadik garabonciás /Jobbffy/Fazekas Mihály
2015 Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária – Tripolisz – a bivaly basszusos
2015 William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Paris
2015 Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak – Lipptopp, szeleburdi

2016 Falusi Márton: Szélfútta levél – Az ifjú Mensáros László

Szerző(k) neve: 
Megyesi-Horváth Borbála
Médium: 
Hajdú Online
Megjelenés időpontja: 
2016. október 28.
Jelölés kategóriája: 
Művészet