Az első helyen az emberélet áll
NÁDASDLADÁNY–PÁPA Szabó Vivien Székesfehérváron született, Nádasdladányban nőtt fel, most pedig Pápán dolgozik. Körülbelül 13 éves lehetett, amikor eldöntötte, hogy a légiközlekedésben szeretne dolgozni – az elhatározás pedig mára valósággá vált.
– Nem sokat tudtam a repülésről ennyi idősen, hiszen a családban senki nem dolgozott ilyen körökben. Talán épp emiatt vált különlegessé számomra ez az egész világ – meséli Szabó Vivien, aki aztán évek múltán is céltudatos volt a repüléssel kapcsolatban. – A pályaválasztás előtt olvasgattam a szakmákról, arról, hogy mihez, milyen képesítés szükséges, milyen tanfolyamokat kell elvégezni, és mivel foglalkoznak pontosan az egyes munkakörökben dolgozók. Az érdeklődési területemnek megfelelő ismereteket csak a katonai egyetemen oktatják, így jelentkeztem, felvételt nyertem a mérnökképzésükre – mondja Vivien, majd hozzáteszi: – Két évvel később megtörtént a szakirányválasztás. Eredetileg légiforgalmi irányító szerettem volna lenni, de sajnos ez rajtam kívül álló okok miatt nem volt lehetséges. Így passziváltatta az iskolát, és elkezdett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozni, az utasbiztonsági ellenőrzés osztályon. – Életem egyik legjobb időszaka volt – emlékezik vissza –, afféle civil szakmai gyakorlatként tekintettem az ottani munkámra. Ez idő alatt sokféle embert megismertem: utasokat a világ összes országából, akiket még az anyanyelvükön is megpróbáltam köszönteni, és a munkatársaimat – például ellenőröket, légiutas-kísérőket, pilótákat, poggyászrakodókat, navigációs tiszteket –, akikkel együtt dolgoztam „Ferihegyen”. Ez alatt az időszak alatt olyan tapasztalatokra tettem szert, amiknek a tanulmányaim és az eddigi pályafutásom alatt is nagy hasznát vettem. A „civil” kitérő után Vivien visszatért az egyetemre, ahol a légiforgalmi irányító képzés helyett – elmondása szerint – egy sokkal jobb lehetőséget kapott: a repülő-műszaki szakirányon folytatta tanulmányait. – Minden nap más és más egy repülő-műszakis életében, de természetesen vannak állandó pontok is. Reggel rendszerint eligazításokkal kezdünk, ahol megkapjuk az aznapi feladatokat. Ezután az időszakos, kötelező ellenőrzéseket és javításokat hajtjuk végre a helikoptereken. A munkanap során az érkező és induló magyar vagy nemzetközi légijárműveknek biztosítunk földi kiszolgálást. Ekkor a földi áramellátástól kezdve az álló- helyre navigáláson keresztül az utaslépcső biztosításáig minden olyan szolgáltatást igyekszünk teljesíteni, amit a repülőszemélyzet a műszaki biztosítás keretein belül kér. Számos dologra fel vagyunk készülve: a repülőgép jégtelenítésére, a vad- és madárriasztásra, de az üzemanyag biztosítása is a mi feladatunk. A lényeg: minden esetben a repülésbiztonság maximalizálása a legfontosabb tényező számunkra – avat be a mindennapjaiba Vivien. Mindenesetre bármennyire szeret is repülő-műszakis lenni, itt nem állna meg. – Szeretnék repülő-mérnök lenni, aminek az az előfeltétele, hogy ebben a szakmai környezetben éveket töltsek el, ráadásul a gyakorlati tudásom mellett az elméleti ismereteimet is bővíteni szeretném – mondja, majd kiemeli: – Ez sok tanulással és lemondással jár, de ez az álmom, ezt szeretném csinálni. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki a repülés világában dolgozik, földön vagy levegőben, lenyűgöző munkát végez. Számomra mindig különleges alkalom, amikor a fedélzeten én is a magasba tudok emelkedni. Szerencsére, a beosztásom miatt, erre viszonylag gyakran sor kerül.
Nagy felelősség, sok kihívás a szakmában
A repülés világában arra törekszünk, hogy a kapott feladatokat végre tudják hajtani a repülőeszközök és a személyzet, de az első helyen mindig az emberi élet és a biztonság áll. Szigorú szabályok szerint dolgozunk, és minden esetben maximálisan meggyőződünk arról, hogy az adott repülőeszköz alkalmas-e a feladat ellátására. Óriási felelősség hárul ránk, de nagymértékben figyelünk magunkra és egymásra is. A Pápa Bázisrepülőtérre sokféle merev és forgószárnyas légijármű érkezik, szakmai szempontból ahány típus, annyiféle földi kiszolgálás szükséges. Az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor én vezettem fel a parkolóhelyére egy külföldi C-17-est a „follow me” autóval. Ez azért érdekes, mert a gép fesztávja mintegy 52 méter, így a visszapillantó tükörbe nem fért bele: a leszállás után 25–30 méter távolsággal követett a gurulóúton – meséli Vivien.
