„A jó stressz motivál”
Demény Balázs nemrég elhozta az első díjat az Ile de France Nemzetközi Zongoraversenyről. A kolozsvári születésű fiatal zongoristával, aki lelkes szervezője az erdélyi zenei életnek, a versenyekről, a berlini zenei életről, doktori értekezéséről és a hegymászásról is beszélgettünk.
– A családodban szinte kötelező volt zenét tanulni. Hogyan kezdődött?
– Valóban zenész családban születtem, édesapám Demény Attila zeneszerző-karmester-operarendező, nagymamám Demény Piroska népzenegyűjtő, aki még Kodállyal is dolgozott együtt. Hétévesen leültem a zongorához, Buzás Pál tanított, néhány év múlva pedig már a budapesti Bartók Konziban találtam magam Eckhardt Gábornál, ahonnan egyenes út vezetett a Zeneakadémiáig, Kemenes András növendékeként.
– Tanulmányaidat később Berlinben folytattad. Milyen tapasztalatokat szereztél?
– Száva György és Pascal Devoyon irányításával kezdtem Berlinben is tanulni. Professzorom egykor még édesapámat is tanította, meghallgatott és azonnal a német fővárosba hívott. Meghatározó időszak következett, amit nemcsak a kiváló tanáraimnak, de az ott tanuló elsőrangú pályatársaim szakmai nyitottságának is köszönhetek. Az évek során többször merült fel bennem az a naiv elképzelés, hogy a németek sokkal komolyabban gondolnak a zenei szakmára, ez pedig inspirációt adott. Visszagondolva, szükségem volt egy ilyen tapasztalatra, hogy aztán itt, Budapesten kezdhessem meg a doktori képzésemet.
– Az erdélyi művészeti életről szinte azonnal a francia kapcsolatok jutnak eszünkbe. Mennyire volt ez meghatározó a te életedben?
– A román–francia kapcsolatok nagyon erősek, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a zenei életet szervesen meghatározná. Az erdélyi művészeti közeg nagyon erősen kötődik Budapesthez. Éppen a Romániai Magyar Zenetársasággal együtt készítünk elő egy fesztivált, amely Ligeti, Kurtág, Veress és Bartók művészete köré épül majd, mert megdöbbentő, hogy a 20. századi magyar zenetörténetet meghatározó személyiségei közül hányan erdélyi származásúak.
– Veress Sándort említetted, ha jól tudom, az ő művészete áll a doktori képzésed középpontjában.
– Leginkább a kortárs magyar zenében szeretnék fejlődni, ezért is választottam Veress Sándor zongoraműveit. Rendkívül foglalkoztat a hangok között létrejött tudatos és lelki folyamatok összessége, a zene mint gesztusművészet. Azt szoktuk mondani, hogyha valaki leüt két hangot a zongorán, akkor az már zene – én azzal árnyalnám ezt, hogy a zene lényegét tekintve nem mindegy, hogy ki üti le azt a két hangot. Nem elég a tökéletesség és a precizitás, hanem van egy szinte meghatározhatatlan belső tartalom, ami egyébként dönt egy versenyen is, illetve amitől azt mondjuk például Szvjatoszlav Richterre, hogy utánozhatatlan.
– Saját versenyeredményeidet tekintve mit gondolsz, mi lehetett a döntő?
– Az igazán meghatározó az egyéniségünk, az egyedi stílusunk és annak egyértelművé tétele. A játékunknak tükröznie kell a saját elképzeléseinket. A verseny persze nem egy objektív mérce, és nem is egy végcél, jó esetben inkább egy kezdet. Engem motivál az a jó stressz, ami megelőz egy ilyen megmérettetést. Az Ile de France mellett első helyezést értem el a Hans von Bülow- és a Carl Filtsch-versenyeken, a budapesti Chopin-versenyen pedig második lettem. Azokat a megmérettetéseket szeretem, ahol viszonylag szabadon választható a versenyprogram, hiszen az ember érzi, hogy miben tudja leginkább megmutatni a tudását. Szeretném maximálisan kihasználni az előttem álló időszakot, és már tudom is, hogy mi a következő célom, de legyen elég ennyi. (Nevet.)
– Mennyire körvonalazhatóak egy versenyen a különböző zongoraiskolák? Vannak magyar sajátosságok?
– Vannak, de nagyon érdekes, mert nemrég olvastam Borisz Berezovszkij gondolatait, aki szerint az iskola, mint olyan, nem felétlenül meghatározó. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van, bár a tanulmányok során mindenkit irányítanak, de végül úgyis a zenész személyisége fogja meghatározni a játékmódot. Ugyanezt érzem a példaképekkel kapcsolatban. Korábban azonnal rávágtam volna, hogy Kocsis Zoltán és Richter számomra az első számú, de talán a korral jár, hogy az ember nyitottabbá válik, és sokfélét kezd el szeretni, adott esetben mindenkit másért. Nagyon sokat tanulok a fiatal pályatársaktól is, amire Berlin szintén kiváló volt, hiszen gyakran meghallgattuk, és tanácsokkal láttuk el egymást a fellépések előtt.
– Hazatértél Berlinből: többet láthatunk majd a budapesti koncertszínpadokon is?
– Remélem. A legutóbbi versenyeredmény szerencsére sok franciaországi felkérést hozott, több fesztivál mellett a párizsi Magyar Intézetben is adok koncertet. Emellett főként Erdélyben játszom, a korábban említett fesztiválon Dohnányi gyerekdal-variációit, majd Ligeti–Brahms kürttrióit, előtte a Kolozsvári Zenei Ősz nyitókoncertjén Beethoven és Brahms egy-egy versenyművét, és egy zongoraavató fesztivál is tervben van Székelyföldön. Magyarországon a CAFé Budapesten lépek fel egy szólóesttel, de nyitott vagyok természetesen bármire, és remélem, a sok szép terv meg is valósulhat.
KERETES 1
Demény Balázs, aki legutóbb a BMC-ben készített egy Bartók–Schumann-lemezt, a közeljövőben Brahms B-dúr zongoraversenyét, illetve Bartók három, a hangszerre írt koncertjét szeretné elsajátítani, utóbbiból egyébként a harmadikat már játszotta egy olyan japán fesztiválon, ahová negyedmagával hívták meg a világ fiatal zongoristái közül.
KERETES 2
Az ifjú tehetség szenvedélyes hegymászó, aki annak ellenére, hogy 2010-ben a Mont Blanc-t is meghódította, az erdélyi Fogarasi-havasok gerincét tartja az egyik legnagyobb kihívásnak.
