„Van, hogy egy misszió élharcosának érzem magam, aki fiatalokat vezet a kultúrharcban”
Kemény Zsófi napjaink egyik legnépszerűbb író, költő, és slam poetry művésze, társadalmi aktivistája. Sokoldalúsága mindenben megmutatkozik, melyről pályázati anyagomban bővebben is mesélt nekem.
1. Honnan ered nálad a költészet, a slam poetry szeretete?
Apukám, Kemény István, költő. De ha kicsit megkapargatom, szerintem nagyszülői szintig az összes felmenőm dédelgetett ilyen álmokat, annál feljebb csak azért nem, mert a dédszüleim a napi betevőért dolgozó négyelemit végzett álmodozók voltak. Szóval az esti mese mellé nálunk mindig volt vers is, és teljesen természetes, hogy időnként idézetekben kommunikálunk, ahogy az is, hogy a nővéremmel (Kemény Lili, költő, műfordító, filmrendező) babakorunk óta farigcsálunk is rigmusokat, versikéket, dalokat. A slam poetry pedig a költészet undergroundja, nyers, vad és szabad, ott volt a helyem.
2. Nemrégiben egy könyved is megjelent, Rabok tovább címmel. Mennyire azonosulsz a főszereplő, Bora karakterével?
A főszereplőm egy húszéves pszichológia szakos egyetemista lány, és mikor írtam épp egy húszéves pszichológia szakos egyetemista lány voltam. Nagyon sok tulajdonsága van Borának, ami az enyém, például hogy ő is inkább megfigyelő alkat, mintsem cselekvő, nem ítélkezik, ha nem muszáj, és alapvetően gőze nincs arról, hogy mi az, ami körülveszi. De én gyanakvóbb vagyok, és őszintén remélem, hogy kicsit okosabb is.
3. Adtál már ki raplemezt is. Ez a műfaj mennyire áll közel hozzád?
Kevés rapet hallgatok, és nem vagyok egy nagy felfedező, azt eszem, amit elém raknak. Szóval főleg a barátaim lemezeit hallgatom, és azokat, akiket a barátaim lenyomnak a torkomon. (Mondjuk szerencsém van a barátaimmal, mert olyan formációk tagjai, mint az AKPH, a Rímbiózis, a Fixi4 vagy a Slow Village.) De a rap-lemez, amit kiadtam, az egy trash-rap-lemez, vagyis nem hízeleg magának azzal, hogy valódi, tőrőlmetszett hip-hop lenne. Inkább csak olyan ritmikus szövegek, amiket Konsiczky Dáviddal (aki a Csaknekedkislány nevű zenekar zeneszerző-gitárosa) megritmizáltunk, ő alapokat tett alá, én meg felmondtam egy stúdióban, és nagyon élveztük. Folytatjuk is, vannak új számaink, nemsokára ki is tesszük őket a youtube-ra.
4. Sok oldaladról ismerhetünk, de ha csak egy dolgot mondhatnál miként írnád le saját magadat?
Tudok írni.
5. Ma Magyarországon te vagy az egyik legfelkapottabb slam poetrys. Hogy éled ezt meg? Meg lehet éni ebből a szakmából?
Mindig másképp. Van olyan, hogy úgy érzem, elegem van, nem akarok többet slammelni, főleg versenyezni nem. És van olyan napom, amikor egy misszió élharcosának, akinek ez az életfeladata, hogy fiatal embereket vezessen a kultúrharcban. Az átlagos napokon nagyon szeretem a slamet, mint műfajt és mint mozgalmat is, boldog vagyok, hogy több mit öt éve részese lehetek, de már más műfajok jobban érdekelnek. Megélni pedig nem lehet belőle. A meghívásos fellépésekért persze szoktunk gázsit kapni, és időnként elég sűrű a programunk, de az életforma elviszi ennek a pénznek a nagy részét. Viszont az ezzel járó ismertség és kapcsolati háló rengeteg olyan kaput nyitott meg, amiből már meg lehet(ne).
6. Mennyire érzed úgy, hogy a fiatal lányok példaképként tekintenek rád?
Semennyire. Már csak azért sem, mert a szövegeim (beleértve a verseimet és a regényeimet is) főleg a bénázásaimról szólnak. Ki szeretne egy folyton hibázó példaképet?
7. Hova akarsz eljutni mondjuk a következő 10 évben?
Jelenleg az SZFE filmdramaturg szakos hallgatója vagyok, elsős. Ha elvégzem, öt év múlva kreatív producer lehete belőlem, aki filmekért, sorozatokért felelős. Na erre vágyom nagyon. És szeretnék közben továbbra is verseket, regényeket, darabokat és dalokat is írni. Amúgy pedig Kínába, mert ott még nem voltam, de ha indul majd olcsóbb járat a Holdra, rajta szeretnék ülni.