Kincsünk a tornacsarnokban
Az Eb-második Kovács Zsófia – Kincsem után szabadon – kitartásának is köszönheti a sikert
– Királyok vagytok! – jött az üzenet Trenka János dunaújvárosi tornaedző telefonjára, miután
tanítványa, Kovács Zsófia, a kolozsvári Európa-bajnokságon sporttörténelmet írt. A 17 esztendős
versenyző a magyar női tornasport első Eb-ezüstérmese lett összetettben! A tréner válasza pedig
már ment is Zsófia neves elődjének, akitől a fenti gratuláció érkezett: „Tőled ez duplán jólesik!”
– olvashatta Supola Zoltán az USA-ban, ahol jelenleg edzősködik. – Már van két összetett
ezüstérmes a Dunaferrből – állapította meg végül „Supi”, hiszen 1992-ben a férfiak között
– egy korlátarannyal a nyakában – ő is hasonló színű összetett éremmel zárt...
Zsófia pedig már kezd hozzászokni a személyét övező megnövekedett (média)érdeklődéshez, amellyel először a tavalyi riói olimpián találkozott. Ott még nem sikerült döntőznie. Nem úgy idén, a keleti határ túloldalán, Mátyás király szülővárosában, nekünk magyaroknak már-már hazai pályán. „Hallottam a sok magyar szurkolót, nagyon jólesett a biztatásuk, főleg mert teljesen idegen hangoktól is érkezett a »Hajrá, Zsófi!« – meséli pár nappal a verseny után az újdonsült dobogós. – Bentről, a pódiumról is hallom ám a buzdítást, amíg készülődöm. Persze ha már a szeren vagyok, megszűnik a külvilág, onnantól csak magamra figyelek. Arra nemigen tudnék visszaemlékezni, mi történt, történik gyakorlat közben...”
Nem is gond, arra elég, ha mi szurkolók emlékezünk. Na meg persze a tréner, aki az imént a Supola Zoltánnal váltott levelezésébe is beavatott. „Zsófi a célkitűzést maximálisan teljesítette, hiszen az első hat – pontszerző – hely valamelyikét terveztük megcsípni összetettben, amihez képest az ezüstérem fenomenális teljesítmény! – mosolyog Trenka János. – Négyből négy gyakorlatot sikeresen teljesített a selejtezőben, majd a döntőben is. Büszke voltam rá, hogy ott pontokban még hozzá is tudott tenni a selejtezőbeli produkcióhoz. Felemás korláton becsúszott egy rontás – de emberek vagyunk, nem robotok –, és még így is 90 százalékos hatékonysággal dolgozott, ami kiváló. Ráadásul gerendán is elért egy hatodik helyezést, ne feledjük, ez szintén dicséretes!” Nem csoda, hogy idehaza a dunaújvárosi kistornászok virágcsokrokkal várták a „nagyot”, sőt még Magyarország miniszterelnöke is külön levélben gratulált Zsófiának. „Micsoda nagyszerű, szívet melengető dolog ilyen hírt kapni!” – lelkendezett Orbán Viktor a „káprázatos” eredmény felett, egyúttal kifejezte reményét, hogy a magyar torna ismét a nemzetközi tornavilág ajtaján kopogtat. Zsófi különleges helyen tartja majd otthonában a megtisztelő írásos köszöntőt.
Arany (ezüst) középút
Hogy pontosan hol, azt még meg kell beszélnie a családdal, amelytől mindig sok támogatást kapott sportkarrierjéhez. Nagycsoportos óvodásként egy helyi válogató eredményeként kötött ki a tornateremben, János gyakorlatilag a második évétől az edzője. Édesanyja és két nővére nem sportoltak/sportolnak komolyabban, édesapja azonban Pusztaszabolcson, bátyja pedig Dunaújvárosban, majd Tamásiban futballozott, sőt teszi ezt előszeretettel a mai napig. Zsófi az általános iskolában az atlétikaversenyeken is jeleskedett, de körülbelül negyedikes korára kialakult, hogy igazi jövőjét a tornasport jelentheti. Hogy miben emelkedett ki társai közül? „Mindenekelőtt kitartásban – jelenti ki a trénere. – Rengetegen lemorzsolódnak ugyanis, de Zsófi nem adta fel, egyre sikeresebb lett. Jó a változtatóképessége – vagyis, hogy az esetleg rögzült technikai, ütemezési hibákon idővel képes javítani –, és remek versenyzőtípus. Ez annak is köszönhető, hogy rendkívül kiegyensúlyozott életet él, ebben maximálisan segíti a családja. Nem raknak rá felesleges terhet, azaz nem túl magasak vele szemben az elvárásaik, de nem is hagyják rá, hogy »ha nem akarsz, ma ne menj«, vagy »ha valamit nem jól csinálsz, az sem baj«. Jól megtalálták az arany középutat: tudják, mikor kell engedniük, és mikor szükséges szigorúbbnak lenniük.”
Buli helyett család, suli
Egy tornásznál fontos, hogy mentálisan képes legyen a versenyre abban az értelemben a legjobb állapotba kerülni, hogy ne pörögjön túl, mint például egy birkózó vagy egy ökölvívó, de ne „menjen le alfába” sem, ahogy esetleg ez egy sportlövőnél ideális a ravasz meghúzása előtt. Zsófi mindezt a képességét ennyivel nyugtázza: „A fontos helyzetekben tényleg nem szoktam izgulni, csak a feladatra koncentrálok”. A szerekkel állítása szerint a kezdetektől semmi baja, még a gerendán is egyre stabilabbnak érzi magát (noha az mindenkinek csak tíz centi, tehát mindig a legkönnyebb hibáznia rajta nemcsak Zsófinak, de másnak is). Legfeljebb több a drukk benne, mint mondjuk, kedvenc száma, a korlát előtt. Úgy érzi, talajon is van még hova fejlődnie, és a jó első ugrása mellé egy erősebb másodikat is szeretne elsajátítani. „Minden szeren kell az előrelépés, mert az őszi, montreali világbajnokságon 2-3 tizednyi pluszpontszám szükségeltetne a döntőhöz” – tekint egy kicsit már a jövőbe János. Hosszabb távon természetesen a 2020-as tokiói olimpia a cél, de addig még sokat kell edzenie és iskolába járnia a versenyzőnek. „A suli, az osztályfőnök szerencsére segítőkész – így Zsófia, aki sporttagozaton tanul. – Nincs kedvenc tantárgyam, de jól megy a tanulás. Edzői képesítéssel fogok végezni. Jelenleg reggelente másfél-két, délutánonként akár több mint három órát is tréningezem, szombat délelőtt még egy rövidet, a hétvége további része szabad. Ezt sokszor a nővéreimnél töltöm a fővárosban, esetleg családilag kirándulunk egyet. Bulizni nincs időm, de nem is érzem, hogy kellene. És ha már életmód: konkrétan előírt étrendem nincs, ám igyekszem nem összevissza enni, és mindenből csak mértékkel. Amit anya készít, azt szeretem!”
Példaképek és rajongók
Ezüstérmesünk annyira még sosem került nehéz helyzetbe, hogy abba akarta volna hagyni a sportot, noha nyilván vannak fáradtabb napjai, s persze olyanok is, amikor óriási kedvvel veti magát az edzésbe. Feltöltődni a szobája ajtaját magára zárva, zenehallgatással szokott, de a családdal is meg tudja beszélni az esetleges problémákat. Az edzőjével való jó viszonyának titka: „A kölcsönös kompromisszumkészség – vallja János. – Noha ötfős csoportban dolgozunk, hogy elkerüljük a tréningek monotonitását, arányaiban kicsit több figyelmet kell összpontosítanom Zsófira, ahogy neki is arra, amit tőle várok. Nemrég kértem, hogy nézze meg a Kincsem című filmet, és amikor utólag a tanulságot kérdeztem tőle, így felelt: „Az a ló még akkor is húzott, amikor vissza akarták fogni”. Nos, ha az ilyenekből meríteni tud, végképp klasszis lehet!” Klasszis, akár aktuális példaképe, Berki Krisztián, akit Zsófi kiemelkedő sportembernek tart. Ónodi Henriettáról, akinek összetettben 27 éve elért Eb-bronzérmét éppen most szárnyalta túl, kevesebbet tud, hiszen Barcelona olimpiai bajnoka számára „régebbi tornász”. Elődje Eb-bronzot követő eredményeivel – világbajnoki és olimpiai arany – azonban a maga számaiban és tempójában nyilván kiegyezne. „Mindig is szerettem álmokat megvalósítani – mondja. – Most, hogy egy sikerült, jöhetnek az újabbak!” – Jó hozzáállás. Meg a sportbeli tervek szempontjából az is, amit a csinos sportolónő az udvarlóiról gondol (ők kevésbé örülhetnek ennek): „Nem volt még barátom, ezzel ráérek. Inkább a tornára koncentrálok. Írogatnak páran, de nemigen veszem őket figyelembe”. Nos, fiúk, lehet tanulni Zsófiától! Például kitartást.
