“Nem ismerek a barokknál beszédesebb zenét”
A régi billentyűshangszer-specialista és karmester Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar zenész generáció kiemelkedő alakja. Hollandiai tanulmányai alatt lehetősége nyílt megismerkedni a korabeli hangszerek játékstílusával, egyik legmeghatározóbb élménye a haarlem-i St. Bavo templom Christian Müller orgonája volt, ahol annak idején Händel, Mozart és Mendelssohn is játszott. A fiatal művész emellett általános orvosi diplomát is szerzett a budapesti Semmelweis Egyetemen. Tóth-Vajna Zsombor 2013-ban megkapta a Semmelweis Egyetem egyik legnagyobb elismerését, a Kerpel-díjat, 2015-ben a La Femme Magazin Magyarország 50 legtehetségesebb fiatalja közé választotta és a Nemzeti Erőforrások Minisztériumában a „Nemzet Tehetségeiért Ösztöndíjat” vehette át. Az első Magyar Templeton Program tagjaként a régi korok zenéjéről és további terveiről kérdeztük.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a régi billentyűs hangszerekkel, hiszen zeneiskolai körülmények között ez nem feltétlenül magától értetődő?
– A miskolci zeneiskolában tanultam zongorázni. Az egyik órán éppen François Couperin darabokat játszottunk és rögtön éreztem, hogy ez az én zenei világom. Egy olyan vonzódás volt, amit talán mindenki ismer, de nem nagyon lehet szavakba önteni. Az óra végén azt mondta a tanárom, hogy menjünk csak át a másik terembe, van ott egy csembaló, próbáljam meg azon eljátszani a műveket. Eljátszottam, és tényleg úgy éreztem, hogy megtaláltam, amit keresek. A csembalót Miskolcon nem lehetett megfelelő körülmények között tanulni, ezért hetente feljártam Budapestre, hogy Dobozy Borbálánál vegyek magánórákat. Hat éven keresztül így működött, persze mellette a miskolci konzervatóriumban elvégeztem az orgonaszakot, ahogy egyébként ikertestvérem is.
– Később pedig már Európa egyik, ha nem a legfontosabb régizenés műhelyében találtad magad.
– Vonzódásom a régizene iránt nem múlt el sőt, a modern zenés tárgyakat a későbbiekben rendkívül unalmasnak találtam és bevallom, hogy néha el is blicceltem a felkészülést egy-egy vizsgára. A Zeneakadémián megszereztem a csembaló-orgona alapdiplomámat, ezután pedig tanárom, Spányi Miklós ajánlására felvételiztem az amszterdami Zeneakadémiára, ami tényleg az egyik elsőszámú régizenés műhely a világon. Olyan nagyságok tanultak és tanítottak itt, mint például Gustav Leonhardt. Két évet dolgoztam itt és ez alatt az idő alatt megtanulhattam a történelmi orgonajáték szinte minden csínját-bínját. A legnagyobb csoda ezekben az években az volt, hogy minden órán valódi, 18. századi hangszerek álltak a rendelkezésünkre. De volt egy 16. századi hangszer-különlegesség is, ami tényleg csak azt a célt szolgálta, hogy a hallgatók gyakoroljanak rajta. Itt tanultam meg igazán klavikordon, fortepianón és csembalón játszani. A későbbi korok zenéje itt sem nyerte el a tetszésem, pedig egy teljes évet foglalkoztam a modern csembaló irodalommal.
– Hogyan tudnád jellemezni azt a zenei világot, ami számodra a barokkot jelenti?
– A barokk egy nagyon beszédes zene, a játékos viszonylag egyszerűen meg tudja jeleníteni a komponista üzenetét. Egy Couperin, Buxtehude vagy Frescobaldi-toccata számomra olyan végtelenül természetes zene, ami úgy gondolom, hogy a hallgatót is könnyebben meg tudja ragadni. Más persze a helyzet egy-egy Bach-kantáta estében, de azt mondhatom, hogy nekem mindig nehezebb megtalálni a szépséget, vagyis az értelmet egy romantikus darabban, mint mondjuk egy Lully-operában. Ez nagyon szubjektív, attól függ, hogy ki mire tud ráfókuszálni. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel a korszakkal foglalkozom és amikor csembalista kollégák panaszkodnak, hogy elegük van már a sok Bach-zenéből, mindig azt szoktam mondani, hogy ezt nem lehet megunni, hiszen nagyon gazdag a repertoár, csak jól kell megválasztani a periódusokat, hogy éppen mivel foglalkozunk többet.
– Említetted a történelmi orgonajátékot. Adott korszak billentyűs repertoárjában milyen eltéréseket, változásokat lehet megfigyelni?
– Ha a csembaló irodalmat nézzük, nagyon jól látszik, hogy a repertoár országonként eltérő. Vegyük például az olasz csembalókat. Ezek a hangszerek általában egy billentyűsorral rendelkeznek, a hangjuk mégis annyira erőteljes és lobbanékony, hogy akár egy operaházat is be tudnak tölteni. A francia hangszerek ezzel szemben kétszer nagyobbak, a dupla billentyűsor jellemző rájuk, a hangerejük mégis nagyon visszafogott, a hang karaktere pedig sokkal rezonánsabb. Gondoljuk csak el, mennyiben különbözik egy francia és egy olasz ember, ez a hangszereknél is megfigyelhető. A nemzeti sajátosságok tehát meghatározzák a hangszerek hangját és működését. Ezért is nagy öröm egy olasz hangszeren mondjuk Frescobaldi műveit játszani, vagy éppen Bachot előadni egy nagy német csembalón. Egészen más a hangzás és az élményvilág a játékosnak és a közönségnek is.
– Hogyan állítod össze a koncertjeid műsorát?
– Mindig megpróbálok tematikus műsort összeállítani, amiben vannak olyan művek, amik inkább részei a köztudatnak, mert mondjuk zongoristák is játsszák, illetve szerepeltetek olyan darabokat is, amik ismeretlenek, de úgy gondolom, hogy érdekes lehet a közönségnek. Nagyon fontosnak tartom a tálalást. El kell választani, hogy mikor akarunk egy műsor-összeállítással a szakértőknek megfelelni és mikor a közönségnek. Nem szabad elijeszteni a hallgatókat és az első perctől az utolsóig fent kell tudni tartani az érdeklődést. Elengedhetetlen, hogy beszéljünk a zeneszerzőről, arról, hogy nekünk mi a viszonyunk hozzá, ha elmondjuk, hogy például milyen izgalmas, amikor Bach elment Buxtehudéhoz, aki aztán rá akarta erőszakolni a lányát, akkor utána sokkal érdekesebbé válik az elhangzó darab, mert a történetek alapján mintha egy kicsit megismernénk a személyiségüket.
– Aki régizenével foglalkozik, talán fejlettebb az analitikus készsége és valamennyire a kutató szerepét is magára kell öltenie. Egyetértesz ezzel?
– Volt egy remek professzorom Hollandiában, Richard Egarr, aki azt mondta, hogy ismerni kell a régi ujjrendeket és tradíciókat, de csak olyan mértékben szabad ezt a tudást felhasználni, ami még nem gátolja az ember saját személyiségének kibontakozását. Ő ezt úgy szemléltette, hogy ha valaki ízlésesen és élményszerűen játszik Couperint zongorán, sokkal kisebb probléma, mintha Couperint játszana csembalón teljesen szárazon és érdektelenül. Az előadásnak közölnie kell valamit, ehhez pedig valóban ismerni kell a forrásokat, de kellő forráskritikával.
– A billentyűs zene irodalmának melyik szelete áll hozzád a legközelebb?
– Jelenleg a késő 17. századdal, vagyis főként Buxtehude munkásságával és a korszak észak-német hagyományaival foglalkozom a legtöbbet. A másik terület, amihez szenvedélyesen kötődöm, az angol billentyűs zene, vagyis William Byrd, Henry Purcell vagy Händel és kortársainak művészete. Szeptemberben adtam Londonban három orgonaestet és igazán meglepett, hogy a koncertek után milyen örömmel és érdeklődéssel fordult hozzám a brit közönség, akik megjegyezték, hogy alig hallani brit komponisták műveit az angol fővárosban.
– A zenei diplomák mellett szüleid hatására az orvosi alapképzést is elvégezted.
– A szüleim orvosok és nem feltétlenül bíztak abban, hogy a művészetben megtalálom a helyem, ezért valóban elvégeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvos szakát, és utólag úgy gondolom, hogy remekül megfért ez a képzés az orgona és csembaló tanulmányok mellett. Ezután mentem Hollandiába, és jelenleg két éve, hogy megcsináltam mindkét mesterkoncertemet. Jelenleg a keresés időszakában vagyok, nincsenek professzoraim, a saját utamat próbálom megtalálni.
– Ha professzoraid nem is, de mentoraid vannak, hiszen több ösztöndíjprogramban is részt vehettél az elmúlt időszakban.
– Beválasztottak az 50 tehetséges magyar fiatal programba, amelynek keretében Lőrinczy György volt a mentorom. Sokat köszönhetek neki, hiszen ő mutatott be a Pentaton koncertiroda képviselőinek, akikkel éppen a napokban tudtunk aláírni egy megállapodást. A Magyar Templeton Program kapcsán pedig több segítőm is van, egyikük Batta András zenetörténész, akinek az M5 csatornán futó Hangvilla című műsorába most közösen tervezünk egy régizenés sorozatot.
– Milyen koncertek, kihívások várnak rád a következő időszakban?
– Tavasszal több koncertem is lesz. Legközelebb március 24-én, a Nádor-teremben fogom játszani a Bach-fiúk billentyűs darabjait három különböző hangszeren. Egy kétmanuálos csembalóval kezdem a koncertet, amin J. S. Bach toccatája szólal majd meg, utána pedig felváltva fogok klavikordon és csembalón darabokat előadni. A koncert végén egy korabeli fortepiano is előkerül majd. Ennek a hangversenynek a folytatása április 21-én lesz, amely alkalomból Haydn A megváltó hét szava a keresztfán című oratóriumának billentyűs változatát fogom előadni. Nagyon izgalmas, mert ezt a művet nem Haydn írta, de a korabeli forrásokból kiderül, hogy méltatta a billentyűs darabot. Május 26-án a saját zenekarunkkal, a Harmonia Caelestisszel lépünk színpadra Mozart és Haydn műveivel, utána pedig Finnországba utazom majd. A zenekart másfél éve alapítottuk az ikertestvéremmel, Gergellyel. A célkitűzésünk pedig az, hogy a barokk és a klasszika zenéjét korhű előadásban próbáljuk meg feleleveníteni. Ha már a további terveket kérdezted, az együttest mindenképpen szeretnénk fejleszteni, a szólókarrieremmel kapcsolatban pedig remélem, hogy érkeznek majd olyan felkérések, lehetőségek, amelyek arra késztetnek, hogy egészen speciális repertoárt sajátítsak el.