Nyerteseink

Média a Tehetségekért Díj

Ünnepélyes keretek között vehették át a „Média a Tehetségekért Díj” elismeréseit a díjazott újságírók. A MOL Új Európa Alapítványa által életre hívott díjat azok az újságírók nyerhették el, akik egy fiatal tehetséget bemutató munkával sikeresen pályáztak. A díjátadóra december 12-én a Hadik Kávéházban került sor.

2013-ban 124 pályamunkát töltöttek fel a www.tehetsegesfiatalok.hu oldalra, amelyeket szakmai zsűri értékelt. A zsűri tagjai Keresztes Ilona és Mezei Dániel, az MTVA munkatársai és Illényi Balázs, a HVG szerkesztője voltak.

A rádiós pályamunkák között első díjat kapott Víz-Poór Tünde, a Magyar Katolikus Rádió munkatársának Debreceni Zoltánról, a Hadik Kávéház séfjéről készült riport-összeállítása. A print-online kategóriában Dr. Molnár Csaba, a Magyar Nemzet Magazin munkatársa lett a nyertes Rózsa Csilla junior golfozóval készített anyagával. A tv-videó kategóriában Németh Zoltán, a bajnokokvarosa.hu székesfehérvári portál munkatársa bizonyult a legjobbnak Jótékony ötös című riportsorozatával.

Az internetes szavazás eredményként a közönségdíjat Domszky László, a Mosaic Online munkatársa nyerte el Molnár Dániel fiatal hegedűst és tanárát bemutató portréjával.

Minden díjazottnak gratulálunk, és minden pályázónknak köszönjük a részvételt!

További képek a díjátadóról

 

A Média a Tehetségekért Díj kategóriánkénti díjazottjai:

 

Rádió kategória

1.hely

Víz-Poór Tünde (Magyar Katolikus Rádió)

Riport-összeállítás Debreceni Zoltánnal, a Hadik Kávéház séfjével

2. hely

Fraller Ildikó (Táska Rádió)

Egy lány a mikroszkóp mögött – interjú Papp Eszterrel

3. hely

Ordasi Brigitta (Rádió Dabas)

Hagyományápolás – „másKÉK” – Mundrusz Anett

 

Tv-videó kategória

1. hely

Németh Zoltán (bajnokokvarosa.hu)

Jótékony Ötös – László Réka és László Zsófia

2. hely (megosztott)

Kovács Zsófia (Hír TV)

Mélyvíz, nem csak úszóknak

2. hely (megosztott)

Jáky-Szabó Gergely (Hír TV)

Bűn és bűnözés – Király István, Veres Richárd

3. hely

Kovács Nikolett – Nagy Roland (origo.hu)

Tízemeleteseken sétálunk nap mint nap – Németh Tamás

 

Print-online kategória

1. hely

Dr. Molnár Csaba (Magyar Nemzet Magazin)

Vállból swingelni – Rózsa Csilla

2. hely

Szakszon Réka (Kultúrpart)

Utazás egy fotós képzeletében – Borsi Flóra

3. hely

Bokor Gabriella (LEGATO)

Lépcsőfokok, billentyűk – Kovács Gergely

 

Közönségszavazat nyertese

Domszky László (Mosaic Online)

A tehetség nem válogatós – Molnár Dániel, Kovács Orsolya

A sajtóközlemény innen tölthető le.

A 2012-es év nyertesei itt tekinthetők meg.