Nyerteseink
Díjat nyert az Index és a Kossuth Rádió munkatársa is
A MOL a fiatal tehetségeket felkaroló újságírókat jutalmazta
Budapest, 2014. december 12. – A MOL és az Új Európa Alapítvány kihirdette „Média a Tehetségekért Díj” nyerteseit. Magyarország meghatározó vállalataként a MOL a pályázattal arra szeretné ösztönözni a média képviselőit és az újságíró kollégákat, hogy fordítsanak figyelmet a fiatal tehetségekre, sportolókra, művészekre és tudósokra. Az ünnepélyes díjátadóra a Hadik kávéházban került sor.
A MOL és az Új Európa Alapítvány harmadik alkalommal hirdette meg a „Média a Tehetségekért Díj” pályázatát, amelynek keretében négy kategóriában osztott díjakat olyan újságíróknak, akik felismerik a fiatalokban rejlő lehetőségeket, és bemutatják őket a nyilvánosság előtt.
Online kategóriában Szász Barna, az Index újságírója vihette haza a díjat. Ő Várady Andrást, az USA‐ban élő 16 éves jazzgitárost mutatta be az olvasóknak. A legjobb rádiós interjú készítője Tarnóczi László, a Kossuth Rádió munkatársa lett, aki egy színházi rendezőnek készülő gimnazistával készített interjút, miután a fiatal tehetség színre vitte az Antigonét a salgótarjáni Zenthe Ferenc színházban. A print kategóriában Szász Adrián (Presztízs Sport) munkáját értékelte legjobbnak a zsűri, aki Senánszky Petra háromszoros junior világbajnok búvárúszóval készített interjút. TVvideó kategóriában a Kultúrpart csapata nyerte az elismerést, Bényi Péter, Kalmár András és Kaltenecker Tamás közreműködésével, filmjük Borsi Flóra autodidakta fotóművésznőt mutatta be.
Az internetes szavazás eredményként a közönségdíjat Juhász Sandy, a k‐1.hu oldal számára, Tóth László karatéssal készült interjújával nyerte el.
Pályázni olyan 2014. január 1 – október 31. között megjelent írással, interjúval, riporttal lehetett, amely a sport, a tudomány vagy a kultúra területén eredményes fiatal tehetségeket mutatott be. A több mint nyolcvan pályázó közül, akik műveiket a www.tehetsegesfiatalok.hu oldalra töltötték fel, a nyerteseket háromfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Keresztes Ilona és Mezei Dániel, az MTVA munkatársai és Illényi Balázs, a HVG szerkesztője voltak a tagjai.
„Ezzel a díjjal az elismerésünket fejezzük ki olyan újságírók felé, akik – hozzánk hasonlóan ‐ nagyra értékelik a fiatalokban rejlő tehetséget, szorgalmat és tudást. Nekik köszönhetően jobban megismerjük ezt az új generációt, akiknek teljesítménye, kitartása követendő példa lehet mindannyiunk számára, és akikre méltán büszkék lehetünk” – mondta Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója a díjátadón.
A Média a Tehetségekért Díj pénzjutalommal is jár, az első helyezett és a közönségdíjas pályázók egyaránt százötvenezer forintot kapnak, míg a második és harmadik helyezettek 1‐1 táblagépet és e‐book olvasót kapnak ajándékba.
Az Új Európa Alapítványt a MOL hozta létre 2006‐ban, ezzel a lépéssel is megerősítve, hogy társadalmi felelősségvállalását komolyan veszi. Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek és tanáraik, edzőik, valamint a gyermekegészségügy támogatására.
A pályázatokat a http://www.tehetsegesfiatalok.hu/palyazatok linken lehet megtekinteni.
További információ:
Gáborné Haáz Andrea
haaz.andrea@ujeuropaalapitvany.hu
0670 373 4384
Minden díjazottnak gratulálunk, és minden pályázónknak köszönjük a részvételt!
A Média a Tehetségekért Díj kategóriánkénti díjazottjai:
Online kategória
1.hely
Szász Barna (index.hu)
16 éves magyar fiú a világhír küszöbén - Andreas Várady
2. hely
Ayhan Gökhan (Kortárs Online)
„…hogy minél jobb zenész legyek” - Devich Gergely
3. hely
Bíró Brigitta (Híradó.hu)
Hamuból gyémánt - Bucsánszki Linda
Print kategória
1. hely
Szász Adrián (Presztízs Sport)
Édes vízi delfin - Senánszky Petra
2. hely
Berta Diána, Vozáry Róbert (Média Eger Nonprofit Kft (Egri Magazin))
Tehetség feketén-fehéren - Gledura Benjamin, Komáromi-Nagy Márton
3. hely
Filákovity Radojka (Fidelio)
"Frenáknál nem te kapod a szerepet, hanem a szerep téged" - Vasas Erika
Rádió kategória
1. hely
Tarnóczi László (Kossuth Rádió, Gondolatjel)
Antigone gimnazista rendezője - Tarnóczi Jakab
2. hely
Balla Ferenc (Muzsika rádió)
Mindig csak a nincs van - Gergály Norbert
3. hely
Lentulai Krisztián (Lánchíd Rádió (T-Dosszié))
TV-videó kategória
1. hely
Bényi Péter, Kalmár András,Kaltenecker Tamás (Kultúrpart)
„Lassan szeretnék leállni magamról” - Borsi Flóra
2. hely
Cibulya Nikol, Klausz Péter (www.civilkamera.hu)
Álomgyár - Az elhivatottság művészete - Zou De Zsolt
3. hely
Warholik Zoltán (Duna TV (Csodabogár c. műsor))
CSODABOGÁR (Duna TV) - Markó Botond, Rátai Dániel
A 2013-es év nyertesei itt tekinthetők meg.