Horváth László: a vérében van a jégkorong, de lehet, hogy orvos lesz belőle
Szerző: Nagy Roland
Ezer ember figyelt néma csendben, amikor a jégen a győri fiú lassan odakorcsolyázott a mikrofonhoz, és elkezdte énekelni a magyar Himnuszt. Eleinte kicsit izgult, ez a hangján is érződött, aztán pillanatokon belül megszűnt a lámpaláz. A kapitányt pedig követték a társai, a válogatott minden egyes tagja énekelt úgy, hogy a nézők beleborzongtak, és hősként ünnepelték Horváth Lászlót.
Mindez tavaly év végén történt, amikor az U16-os jégkorong-válogatott Kanadában szerepelt egy nemzetközi tornán, és a megnyitó ünnepségen derült ki, hogy az előre bekészített himnuszokat technikai hiba miatt nem tudják lejátszani a szervezők. Rövid, de annál kínosabb csend után a több száz hazai és amerikai szurkoló kisegítette saját országa csapatait, ám ekkor következett volna az egyetlen tengeren túli válogatott, Magyarország. A csendet Laci vagánysága törte meg. Az egészet egy kanadai rádiós videóra vette, a sztori pedig önálló életre kelt az interneten. A felvételt eddig csaknem nyolcszázezren látták, ifj. Horváth László nevét megismerte a világ.
„Amikor másnap reggel bekapcsoltam a telefonomat, láttam, hogy rengetegen üzentek, hiszen akkor már látható volt minden a neten, én az időeltolódás miatt csak fél nappal később tudtam ezt meg. Egy világsztár, a legendás hokis, az orosz Pavel Dacjuk is írt rólunk a blogján, és megosztotta a videót is. Óriási megtiszteltetés volt, csakúgy mint az, hogy a Történelmi és Vitézi Rend kitüntetett a Helytállás-Bátorság érdemkeresztjével. Ezt előttem több Kossuth-díjas művész is megkapta” – mondja a fél évvel ezelőtti estéről, és annak folytatásáról Horváth László, akivel a győri jégpályán találkoztunk az egyik edzés előtt.
A vékony, magas srác nem tűnik klasszikus hokis arcnak, igaz, Wayne Gretzky sem volt az, mégis a valaha volt legnagyobb játékosként emlegetik. Laci a sportágat Győrben kezdte ötévesen, majd 2010 és 2012 között a csíkszeredai csapatban is játszott, amíg édesapja az ottani egyesületet irányította. Jelenleg a magyar korosztályos válogatott és a Győri Nemak-Dana ETO HC U18-as csapatának meghatározó tagja. Imádja a várost és a klubot.
„Nézz körül, ez itt egy nagy család, a gyerekektől kezdve a szakembereken át a szülőkig mindenki a magáénak érzi az ETO-t. A korosztályos gárdákban nem csak csapattársak, de egymás barátai is vagyunk, sok közös programot szervezünk. A mostani, junior EBEL-ben szereplő társaság jó alapja lehet pár éven belül egy felnőtt győri OB I-es együttesnek.”
Horváth László büszke erdélyi gyökereire, és azt mondja, a jégkorong iránti szeretete is emiatt van a vérében születése óta. „Csíkszeredán minden mérkőzés ünnep. A játékosok népszerűek, a gyerekek legnagyobb álma, hogy egyszer ők is olyanok legyenek, mint a csapat hokisai. Csodálatos a szurkolótábor és az az atmoszféra, ami a jégcsarnokban uralkodik.”
A fiatal tehetség örül annak, hogy a legkisebbek közül sokan őt tartják példaképüknek, hiszen saját hőse is egy győri játékos. „Édesapámra mindig is felnéztem, mellette pedig a válogatott Bartalis István az, aki megtestesíti számomra a tökéletes jégkorongozót. Élvezzük minden percét, amikor hazajön és beáll közénk edzeni vagy játszani, rengeteget lehet tanulni tőle. Amikor a jégen van, akkor érezzük testközelből, hogy milyen is a profi szint. István közülünk való, mint sportolóról, és mint emberről is csak elismeréssel tudok beszélni róla. És ha már közös játék, szívesen elfogadnám a gyorsaságát, technikai tudását ugyanúgy, mint Sofron István keménységét.”
Horváth László azt mondja, legfőbb célja, hogy sikeres pályafutást tudjon maga mögött, de ha a jégkorongban nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt tervezi, akkor az élet más területén akar helytállni, ezért a tanulás is fontos szerepet tölt be az életében. „A sport mellett az iskolában is igyekszem magas szinten teljesíteni. A Révai Miklós Gimnáziumban biológia–kémia szakos osztályba járok, így elsősorban az orvosi egyetem a legfőbb vágyam. Az is elképzelhető, hogy később a tengerentúlon egy egyetemi ligában szereplő klubnál folytassam, ösztöndíjasként. Így fejlődhetnék a sportban és a tanulmányaim terén is.”
A magyar jégkorongsport jövőjéről Horváth Laci csak pozitív dolgokat mond, megemlíti, hogy két éve részt vett egy kanadai hokitáborban, ahol látta, az ottani fiatalok szinte korcsolyával a lábukon születnek, rengeteg a tehetség, a potenciális világsztár, de a magyar fiatalok sincsenek nagyon lemaradva az elittől. „Van, amiért ők irigykednek ránk. Csodálkoznak, hogy egy ilyen kicsi ország, kevés profi csapattal, hogyan jut el az elit mezőnybe egy világbajnokságon, és mi a titka, hogy a magyar drukkerekről beszél a világ, mert őrület, hogy milyen hangulatot teremtenek egy-egy meccsen. Utánpótlás szinten is jól állunk a sikeres felnőtt válogatott mögött, és hiszem, hogy rövid időn belül stabil A csoportos nemzeti együttesünk lesz. Az én álmom ez, és persze az olimpia” – meséli a tapasztalatait az ETO játékosa, aki mosolyogva teszi hozzá, hogy pár napja a Négy Nemzet Tornáján az egy évvel idősebbek között is kulcsemberként számítottak rá a válogatottban, abban a csapatban, amely alapja lehet a jövő A-csoportos magyar válogatottjának.
