Bár kezeit és lábait sem tudja használni, mégis maga a büszke igazgató, Sárközi Szabolcs gondoskodik a világ legkisebb állatkertjének lakóiról. A 27 éves üllési fiatalember maga tervezi és építi meg a díszes kakasok, parókás galambok, ékszerteknősök élőhelyét az aprócska Csongrád megyei település tanyájának hátsó udvarában. Naponta órákat tölt itt, csinosítgatja az Óceán palotát és a növényházat, dolgozik serényen.
Szabolcs egy gyermekkori kötelező oltás miatt bénult le, amit csak később szabadott volna megkapnia, ugyanis az édesanyja ikreket várt, de az orvosok ezt nem látták, és a szüléskor derült csak ki, hogy a másik baba elhalt. Mindketten fertőzést kaptak a meg nem született csecsemőtől, Szabolcsot pedig egy életre lebénította az oltás. A beszéde is csak nagyon nehezen érthető, édesanyja az, aki abban is segíti, hogy megértethesse magát másokkal.
Egy idő után - ahogyan folyamatosan népesült be az udvar - Szabolcs nevezte el a hátsó kertjüket a világ legkisebb állatkertjének, amihez még weboldalt is készített. Szabolcs hobbija egy tengerimalaccal kezdődött, majd utána sorban jött a többi: hörcsögök, papagájok, megannyi kisállat. Azóta került már ide leguán, ékszerteknős, törpenyúl, aranyfácán, kacagó gerle - legalább negyven-ötven fajta állat - és még egy mosómedve is, amit az interneten vásárolt. Szabolcs ismerősöktől is gyakran kap ajándékba állatokat, most karácsonykor is került a fa alá kanári, amerikai mókus és egy tucatnyi új díszhal.
Szabiék csak olyan kiskedvenceket fogadnak magukhoz, akiket el is tudnak látni, mindig van a háztartásban a számukra eleség, nem maradékot kapnak.
Még a teknősbékákat is speciális táplálékkal etetik. Amit tudnak, azt a helyi takarmány boltban szereznek be, az ott nem kapható eledelekért a szegedi kisállatkereskedéseket keresik fel.
Szabolcs naponta több órát tölt az állatkertben, gondozza a kedvenceket, mindig eszkábál valamit. Épült már itt Óceán palotának elnevezett hatalmas akvárium, Pálma- és növénykertnek keresztelt fóliasátor alatta páfránnyal, törperózsával és citromfával, elektromos csobogóval és Tigris ház is, amelynek kövein a tanyához járó macskák nyújtózkodnak a nyári melegben. A miniállatkert kapuja pedig éppen olyan, mint a fővárosi állatkert bejárata - csak kicsiben. Szabolcs idáig az elektromos kocsijával jut el, de az állatkertben már mindig térdre ereszkedve dolgozik és közlekedik. A kisállatok közül, amelyek nem bírják a hideget, azokat télire befogadják a házba, így ideiglenesen mindig új lakókkal népesülnek be a szobák.
A munka mellett szívesen beszélget is az állatokkal, Macihoz a mosómedvéhez is mindig van néhány kedves szava, pedig az nem igazán hálálja meg a törődést, mindent összerág, többször is megszökött már. De nem csak Maci okoz fejfájást Szabolcsnak. Nem is olyan régen róka járt az állatok között, vadkacsát és törpekakast is vitt magával.
Szabolcsot nehezen töri meg az élet, a bajban is próbál pozitív maradni, azt mondja, hogy legalább megerősítik minden irányban a kerítéseket és kicsit meg is nagyobbítják a területet, mert már túl szűkös a mintegy félszáz különböző állatnak.
Az első kisállata egy tengerimalac volt, majd egy hörcsög gazdája lett, a többi meg jött egymás után.
Az új lakókat rendszerint az interneten vagy a kereskedésekben vásárolja meg, de olykor az ismerősök is meglepik valamilyen különleges példánnyal - sokan tudnak a környéken a hobbijáról. Most éppen egy cukormókusra vágyik - de ahogy mondja, az igen drága jószág, 15-20 ezer forintot is elkérnek érte.
Szabolcs alig egyéves lehetett, amikor kiderült, hogy gyermekbénulásban szenved. - Egy héten kétszer vittük Szegedre gyógytornára, de 6 év után kiderült, hogy nem tudnak rajta segíteni az orvosok. Az agyközpontjának az a része sérült meg, ami a mozgást irányítaná - magyarázza Szabolcs édesanyja, Erika. A nap 24 órájában a fia mellett van, mert Szabolcs egyedül nem tudná ellátni magát. Azon túl, hogy a végtagjait sem tudja rendesen használni, még cukorbeteg is, naponta háromszor kell beoltani inzulinnal.
Erika igyekezett úgy felnevelni, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, olyan életet élhessen, mint a hasonló korú, de ép társai.
Szabolcsnak nehezen érthető a beszéde, de szellemileg teljesen ép: verseket ír, weboldalakat szerkeszt, igazi polihisztor.
A helyi mozgássérült egyesület honlapját is ő készítette el. - Kisiskolásként eltérő tantervű iskolába járt, akkor még működött ilyen a településünkön. Soha nem bántották vagy csúfolták a helyiek, sőt, előre köszönnek neki az utcán, segítenek neki, mindig mondogatják, hogy milyen rendes fiú, még a polgármesternek is jó barátja - bizonygatja Erika. De nem is kell mondania, magunk is megtapasztaljuk, mennyire szeretik a helybeliek Szabolcsot, amikor elkísérjük a mozgássérült fiút egy bevásárlásra.
Mielőtt Szabi elindul az elektromos kocsijával, az édesanyja egy cetlire felírja a bevásárló listát, egy szatyorba csomagolja a rávalóval, majd a guruló kocsi kosarába helyezi a pakkot. Egy csókot nyom a fia feje búbjára búcsúzóul, majd útnak ereszti. Szabolcs pedig már fordul is ki a kapun nagy örömittasan, mindig odáig van a boldogságtól, ha fontosnak érezheti magát, mikor az édesanyja rábíz valamit. Erika eleinte mindig a fia után osont, hogy meglesse boldogul-e egyedül, de most már nem aggódik érte, Szabolcs amennyire csak lehet feltalálja magát egyedül is, ráadásul a településen az iskola, a hivatalok és a boltok is akadálymentesítettek.
A kerekes kocsija nélkül még inkább magatehetetlen lenne, ezért is érte őket újabb sorscsapásként, amikor az idén felmondta a szolgálatot a régi. De ez csak az újabb kálváriájuk kezdete volt.
- Nincs olyan nap, hogy ne ülne bele. Itt halad a kerékpárút előttünk egészen a település központjába, azon szokott begurulni a boltig. A közeli halastónál nyílt egy büfé, oda meg hot-dogért szokott átgurulni. Egyedül persze nem tudja megenni, becsomagolják neki és itthon segítek neki befalatozni - árulja el Erika.
Az orvosok azzal védekeztek, hogy az állásukkal játszanak, ha felírják az elektromos kocsit, mert szerintük nem tudná vezetni Szabolcs.
Sem a klinikán, sem pedig egy másik orvosnál nem volt rá lehetőségük, hogy Szabolcs bizonyítsa, igenis tudja vezetni. Végül Erika háziorvosa segített rajtuk, az ő közbenjárásával kaptak egy újat.
- Olyan vagyok, mint a kamion! - viccelődik Szabolcs, miközben hátrafelé araszol a kocsijával, ami éppen olyan hangot ad, mint egy tolató furgon. A régi kocsi magasabb volt, erősebb is, de ez is megteszi - mondja az édesanyja. Az új járműre még telefontartót is szereltek. Szabi a nővérétől kapott egy okos mobilt a névnapjára. Mindig magánál tartja, és fel is hívja vele az anyukáját, addig nyomkodja az orrával a telefonkönyv egyetlen bejegyzését, amíg ki nem csörög. A mobilba épített GPS is nagy kedvence, élvezi, ahogy egy hang arra utasítja, hogy hol, merre forduljon.
Szabi rokkantjáradéka 34 ezer forint, az ő kiemelt ápolási segélyét néhány éve emelték bruttó 53 ezer 100 forintra. Ezen kívül kapnak még 25 ezer forint fogyatékossági segélyt, ennyiből kell megélniük.
Erika mégis optimista: azt mondja vidáman telik az életük, csak a kívülálló számára tűnhet keserűnek a sorsuk.
Szabolcs nővére, a három műszakban telefonos operátorként dolgozó 33 éves Erika is sokat segít az édesanyjának, a háztartásba is besegít, és a testvérével is törődik, másra nem is számíthatnak, az édesapjukat öt éve veszítették el. Szabi a nővérének köszönheti, hogy életében először fürödhetett a Balatonban. A fonyódi hegyeket is megmászták, hattyúkkal, vadkacsákkal fogócskázott a vízben. Miközben mutatja a képeket a számítógépen, csillog a szeme. Elmeséli, ahogy egy nagy öreg fűzfa alatt szárítkozott és ahogy a sárga úszógumijával oda is bemerészkedett, ahol már nem ért le a lába.
Ha éppen nem az állatai között tüsténkedik, akkor egy másik hobbijának, a festésnek hódol Szabolcs. A végtagjai mellett a szájával sem tudja megragadni az ecsetet, de számára ez sem jelentett akadályt: még kisiskolásként kezdett el az orrával pingálni. 10 éves volt, amikor felfigyeltek a "művészi hajlamára". - Anyák napjára készültek a gyerekek, a tanárnéni Szabolcs szájába próbát ecsetet adni, de úgy nem sikerült festenie. Nem adta fel, belemártotta az orrát a festékbe, így készítette el az első alkotását, egy szívecskét - elevenítette fel Erika. Azt mondja, soha nem kapott még ahhoz fogható ajándékot.
Szabolcs rákapott a festegetésre és az elismerések sem maradtak el. Egy sérült gyerekeknek kiírt pályázaton első helyezést ért el, oklevéllel jutalmazták. Azóta több kiállítása is volt, megfordultak a képei Szegeden, Orosházán, Mórahalmon és a Duna TV székházában is.
- Mi készül, Szabikám? - kérdezi szelíden az édesanyja a kanapé előtt térdeplő fiút. - A Balaton! - vágja rá Szabolcs az idegen számára furcsa, nehezen érthető hangon, miközben hosszú kezeivel úgy kalimpál, mintha csak az egyensúlyára vigyázna, hogy hátra ne dőljön. Az egész teste görcsbe rándul, megmerevedik, majd a festék fölé hajol és ügyesen belemártja az orrát. Előtte papírlap, oda viszi fel a színt.
Határozott mozdulatokkal kerül a festék a papírra - ecset helyett az orrával. A homloka alig néhány centiméterre a laptól, a szeme szinte csukva, de ha kinyitná sem látna sokat a műből, olyan közel a papír.
Éppen kérdeznénk, hogyan látja így azt, amit fest, de Szabolcs anyukája megelőz bennünket és magától mondja: ott van bent a fejében! Alig negyedóra alatt elkészül a mű, a végén Erika szivaccsal gyengéden letörli a fia orrát és együtt gyönyörködnek az alkotásban.
Szabi rengeteget mosolyog, a környezetét is igyekszik mindig jókedvre deríteni, pedig tisztában van a helyzetével,
nehezen fogadja el, hogy sérült emberként kevesebb barátja van, pedig nagyon szeretne társat is találni magának.
Meg is kérdezzük, hogy ez maradt-e még a legfőbb vágya? Bólogat, de mindjárt utána már nem is magára gondol. Azt mondja egy napkollektor nagyon jól jönne a pávaház fűtése miatt.
Amikor nagyon magányos, akkor a verseibe temetkezik, hogy kitárja a világ előtt érzelemgazdag belső világát. A strófákat is az orrával klampírozza a számítógépbe. A költeményekben gyakran jelen van Isten, megszólítja, elbeszélget vele. Azt mondja, hogy nem csak a versek születésekor társalognak, de hogy miről, arról már nem szívesen beszél, szerinte az a kettejük dolga.